Általában úgy sétálok át az egyik évből a másikba, mintha mi sem történt volna… inkább nem is akarok gondolkozni azon, hogy már megint eltelt egy év, ezért úgy teszek, mintha nem is lett volna Szilveszter, becsapom magam, hogy a január pont olyan hónap, mint a december, megyünk tovább – ennyi.
Nem tudom mi az oka, de most mégis van valami stratégiám, amivel az új esztendőnek nekiindulok. Talán épp elég ok, hogy néhány dologban “az utolsókat rúgom”, testben és lélekben el vagyok fáradva, kiszívják az erőmet a felesleges körök, a harc másokkal, és a harc saját magammal. Ahogy az már eddig is volt, most sem fogja helyettem senki megoldani a dolgokat, ezért muszáj legalább képzeletben (és/vagy írásban) elkészíteni a haditervet, amit a kritikus pillanatokban elő tudok kapni az íróasztal fiókjából, fel tudom rá állítani a kis játékkatonáimat, és el tudom dönteni, melyik területet akarom majd mindenképpen elfoglalni, és melyik az, amelyik annyira terméketlen, hogy egy lépést sem érdemes érte tenni, nyugodtan vigyék mások.
Nem tudom, más hogy van ezzel… én nagyon szeretném sodortatni magam az élettel, békésen lebegni a létezés hullámain, nem gondolni semmire, csak hagyni, hogy minden úgy történjen velem, ahogy történik, mert úgyis minden jó lesz. Ez nem működik. Eddig még ahányszor hagytam magam, mindig a padlón kötöttem ki, mert mindig van, aki uralkodni vágyik rajtad, és aki alig várja, hogy kihasználhassa a gyengeséged pillanatait (hónapjait). Esetemben többek között a saját rosszabbik énem: aki egyre ducibb…, aki nem veszi hetekig a kezébe az olasz könyvet…, aki ehelyett (és minden más olvasás helyett) gyakran elfészbúkozza az időt…, aki hagyja magát méltatlanoktól felidegesíteni, nyíltan céltáblát rajzolva a homlokára, hogy a fájdalmas lövések biztosan el is találják. Milyen érdekes kettősség van bennünk: hiába tudjuk, mi nekünk a jó, valamiért mégis nehezünkre esik megtenni. Ilyen hülyék vagyunk. Viszont a jó hír ebben az a számomra, hogy bár ki vagyok téve sok mindennek az életemben, amin nem tudok változtatni, rengeteg – hogy úgy mondjam: “közérzetjavító” – dolog van, amin viszont igen. Elhatározás kérdése. Elhatároztam. Akkor úgy lesz. Bujék! (A tüzijáték Sorrentóból.) 🙂