Nocsak, újévi fogadalmak…! :-P

Általában úgy sétálok át az egyik évből a másikba, mintha mi sem történt volna… inkább nem is akarok gondolkozni azon, hogy már megint eltelt egy év, ezért úgy teszek, mintha nem is lett volna Szilveszter, becsapom magam, hogy a január pont olyan hónap, mint a december, megyünk tovább – ennyi.

Nem tudom mi az oka, de most mégis van valami stratégiám, amivel az új esztendőnek nekiindulok. Talán épp elég ok, hogy néhány dologban “az utolsókat rúgom”, testben és lélekben el vagyok fáradva, kiszívják az erőmet a felesleges körök, a harc másokkal, és a harc saját magammal. Ahogy az már eddig is volt, most sem fogja helyettem senki megoldani a dolgokat, ezért muszáj legalább képzeletben (és/vagy írásban) elkészíteni a haditervet, amit a kritikus pillanatokban elő tudok kapni az íróasztal fiókjából, fel tudom rá állítani a kis játékkatonáimat, és el tudom dönteni, melyik területet akarom majd mindenképpen elfoglalni, és melyik az, amelyik annyira terméketlen, hogy egy lépést sem érdemes érte tenni, nyugodtan vigyék mások.

Nem tudom, más hogy van ezzel… én nagyon szeretném sodortatni magam az élettel, békésen lebegni a létezés hullámain, nem gondolni semmire, csak hagyni, hogy minden úgy történjen velem, ahogy történik, mert úgyis minden jó lesz. Ez nem működik. Eddig még ahányszor hagytam magam, mindig a padlón kötöttem ki, mert mindig van, aki uralkodni vágyik rajtad, és aki alig várja, hogy kihasználhassa a gyengeséged pillanatait (hónapjait). Esetemben többek között a saját rosszabbik énem: aki egyre ducibb…, aki nem veszi hetekig a kezébe az olasz könyvet…, aki ehelyett (és minden más olvasás helyett) gyakran elfészbúkozza az időt…, aki hagyja magát méltatlanoktól felidegesíteni, nyíltan céltáblát rajzolva a homlokára, hogy a fájdalmas lövések biztosan el is találják. Milyen érdekes kettősség van bennünk: hiába tudjuk, mi nekünk a jó, valamiért mégis nehezünkre esik megtenni. Ilyen hülyék vagyunk. Viszont a jó hír ebben az a számomra, hogy bár ki vagyok téve sok mindennek az életemben, amin nem tudok változtatni, rengeteg – hogy úgy mondjam: “közérzetjavító” – dolog van, amin viszont igen. Elhatározás kérdése. Elhatároztam. Akkor úgy lesz. Bujék! (A tüzijáték Sorrentóból.) 🙂

Levelet kaptam lájf…! :-)

Nos, holmi karácsonyért, ajándékért, dzsinglbellért nem törtem meg a csendet (nem volt különösebb okom a hallgatásra, egyszerűen nem volt témám – egyébként minden oké), de ma kaptam egy csomagot, így az örömömet meg kell osztanom veletek. A könyvem jött vissza a Garbo Kiadótól, az az egy szem példány, amiben végül is megegyeztünk, hogy átadom nekik, lássák milyen lett, és ez alapján készítsék majd a saját többszörözéseiket. Most már olyan szemérmes sem vagyok, hogy letakarjam Mrs. Kiadó nevét, eddig is elég volt egy kattintás a megtaláláshoz, ha valaki nagyon kíváncsi volt rá. A második képen látszik, hogy a visszapostázás oka az, hogy “nem mentek érte”. Most megyek, és hamut szórok a fejemre, mea culpa, hogy nem vittem be személyesen, mert nem akartam a hölggyel találkozni (és éppen se időm, se kocsim nem volt azokban a napokban), ezért potom 1200.- Ft-ért feladtam elsőbbségivel, ajánlottan. Mondjuk ez már bagó ahhoz képest, mennyi pénzem maradt náluk (és ma jutott eszembe, hogy még a 4000.- Ft-os pendrive-omat sem adta vissza szeptember óta, mert mindig “otthon felejtette”, amikor találkoztunk).

Igazából azért állok értetlenül ez előtt az egész hülye történet előtt, mert 1) ez egy üzleti kapcsolat, nem tudtunk együtt dolgozni, zsebre tett fél milliót a semmiért, miért nem tud túllépni rajta? Milyen hozzáállás ez? Menjünk már tovább!!! Nem veszi át a postáját??? És még én vagyok gyerekes. 😛 2) A könyv szép lett, és ha tetszik nekem, ha nem, a Garbo Kiadó neve van rajta. Azt hiszem nem tévedek, ha azt merészelem állítani, hogy a Kiadó kínálatában egyetlen egy ilyen könyv sincs, mivel sem útikönyv, sem művészeti könyv nem szerepel a palettájukon, mindössze kettő, annak a minőségét meg inkább hagyjuk. Tehát van egy szép könyv a nevük alatt, és NEM ÉLNEK A LEHETŐSÉGGEL, hogy megpróbálják végre kinyomtatni, terjeszteni, és pénzt keresni vele. Maguknak! No comment. 😛

Téli szünet miatt zárva :-)

Advent 21.

Nos, amíg pihen a bejgli-tészta, essen szó a nevekről. Volt egyszer nekünk egy Magányos Csaposunk, aki emellett a Felfedezett névre is hallgatott, mert én találtam őtet a blogvilág sűrű erdejében. Ettől én is rögtön Felfedező lettem, bár Alessia mivoltomat sikerült mindvégig megőriznem. Magányos Csapos egy idő után már nem volt magányos, mert rátalált Teidére, és hamarosan megszületett Hegylakó. Aztán Ábel – neki kivételesen nincsen másik neve. Még. 🙂

Lazacomat, bár több néven is fut, úgy lehet felismerni, hogy mindig valamilyen vízhez kötődő “állat”, tehát ha Salmo Salmar vagy Vizicsibe kommentel bárhová, ugyanarról a mohácsi illetőségű hölgyeményről van szó. Ha már “állat”, van kutyánk is, mert hogyan másként lehetne elnevezni valakit, aki családtagként odavan egy golden retrieverért, mint Golden? Igaz, más kutyákat sem dob ki az ablakon, de a név marad. A férje természetesen Mr. Golden. És van Maccsunk is, aki önként adta magának a nevet, miután Kipling macskájának természetét ismerte fel a lelkében, egy másik “cicus” pedig Cirnyó, aki csak szimplán szereti a macskákat – ha más motiválta, majd kijavít. 🙂

Elfről egy ideig fogalmam sem volt, honnan szedte a nevét (Adimot még mindig nem tudom), de aztán megvilágosodtam, hogy az életük fontos részét képező Gyűrűk urából lehet a névválasztás. Esetleg ehhez kérnék egy kis segítséget.

És még további “állatok”: megismertem anno Sárkánykát, aki egy idő után átalakult Bébbé, és férjhez ment Vadkanhoz. Közben viszont bővült a család és farkasfalkává változtak. Volt közben némi denevér-beütés is, de ezt már végképp nem tudom beilleszteni a történetbe, mert igen rövid időszak volt, míg a vámpírcsaj létezett. Gyanítom az elnevezésnek köze lehet a hiányos, ám rendkívül egyedi és bájos külsőt kölcsönző fogsorhoz, amit adott neki a Teremtő. Lényeg az, hogy ebbe a családba hamarosan beleszületett a Vadpuna, aztán pedig Damján, aki – bár szép nevet kapott San Damiano után szabadon – kezdettől fogva nekem Döme volt, aztán az elnevezést lízingelték más családtagok is. A Béb nevű kismalac meglehetősen szókimondó természettel rendelkezik, ezért a “zagresszív” becenév is rögtön rajta ragadt, amitől viszont mindenki megkapta a tiszteletbeli “Z” betűt. Így lettem én Zalessia, Lazac Zanyus, Dzsénből pedig így lett Zember, de rajtunk még a mássalhangzók sem képesek kifogni, ezért a Z’mutter névre is hallgatok, mint második számú pótanya. Ki a Dzsén? Nos, Dzsén magyarul Jani, de mennyivel jobban hangzik a légiós, nemzetközi elnevezés.

Van egy Nannynk, akiről annyit kell tudni, hogy egy agyonvarrot légionárius, mégis megkapta ezt a nevet, amikor a frissen érkezett Vadpunát lezseren (ám gyengéden) tartotta a karjaiban. Van Enjoy és Katica nevű autónk és Angel névre hallgató kajakunk. Királyi többes természetesen, mert utóbbiba mondjuk bele nem ülnék semmi pénzért. De Enjoy-baby-vel már bejártuk Tolnát és Baranyát.

Sok vicces este emlékét őrzöm, amikor online volt Rege Ata, Csillagvihar, Mozart, Pipacs, Aliana, Ametiszt… néha átrepült felettünk egy angyal, aki nem csak nevében idézte Fra Angelicót, Nand mint rendszergazda őrködött felettünk.

Ezek után pedig ha azt mondom, a könyvemet Agyrágó Bogár tördelte be, szerintem nem csodálkozik senki. Ez az egész jó dolog. És gondolom ebből már azt is lehet tudni, miért került a bejegyzés a hálaadós adventi postok közé. 🙂

Helyzetjelentés

December 18. December 23. A legújabb dátum pedig az Alexandrában való megjelenésre 2016. január 7. Ha ez így meg tovább, még a végén eltelik az egy év, amíg a Garbo Kiadó megkapta tőlem a jogokat a többszörözésre. Egy január elején boltokba kerülő útikönyv! Amikor már nincs karácsony, de még nem gondolkoznak az emberek utazáson, és tök üres a zsebük! Garantált kasszasiker! Gratulálok! Hajrá!

Kutya egy helyzet

Kicsit gellert kapott a karácsonyi készülődésem, mert megint beteg lett a kutya. A változatosság kedvéért a nagyobbik. Még a múlt héten marha nagyot esett, utána sántikált az összes lábára, nem bírt felállni, úgy emeltük meg, úgy segítettük le-föl a lépcsőn. Aztán ez javult egy kicsit, bár az ízületei is érintve lehetnek, mert most meg néha lefeküdni nem tud, csak totyog körbe-körbe, liheg, míg oda nem megy az ember és le nem  nyomja óvatosan a hátsóját. Istenkém, hát tíz éves elmúlt! 😦

Viszont miután javultak az esés következményei, azóta meg rajta van a szapora… mikor  végre leteszi magát és tudna pihenni egy kicsit, akkor óriásiakat pukizik, de most komolyan, ilyet én még kutyába’ nem hallottam. Tökre felijed rá, elkezd nyüszíteni, hogy “segítség! valaki valamit csinált a s*emben!!!” – sajnálom őt, de tegnap már szakadtam a röhögéstől. Kicsit hisztériás is vagyok, mert harmadik éjszaka alig alszom, kétóránként akar kimenni csórikám. Úgyhogy most is még itt ülök pizsamában, mert amikor a Családfő kijön 7 körül, az után tudok nyugodtabban elaludni. 9 óra, mire összeszedem magam, hogy na, akkor kezdjük el a napot. Karácsony előtt két nappal nem túl praktikus. 😛

Ma már biztos, hogy meg kell látogatnom Szépdokit, mert ez nem a szokásos egyszerű hasmenés lehet, ami gyakran van egy kutyának valami kajától, stb… Remélhetőleg kap egy szurit, és rendben lesz. Mert aztán ugye jön a karácsony, és akkor nincs doki. Egyébként a zebek mindig akkor szoktak bedögleni, mikor utazni készülök. Remélem ezt most letudtuk, és január 6. előtt már nem lesz senkivel semmi, hogy nyugodtan tudjak menni Veníszbe. 🙂

Advent 20.

A mai napra egy karácsonyi történet jutott. Mária néni, ferences csoportunk 80 év körüli, igen aktív tagja elhozott a tegnapi találkozóra egy kis tárgyat. Valami óraszerkezetnek látszott, aztán kiderült, hogy egy zenélő jászolnak volt a részlete a felhúzható kis szerkentyű. A jászol pedig egy Hummel porcelánból készült, gyönyörű Betlehemnek volt az egyik darabja, amely Mária néni szüleinek a háztartásába tartozott. A háború alatt szinte teljesen megsemmisült, csak József és egy tehén maradt meg – mesélte tegnap mosolyogva. Az egésznek az apró, zenélő “lelkét” pedig a romeltakarítás során találták meg a földben, amikor a még használható tárgyaik után kutattak a törmelékek között. Hihetetlen, de tökéletesen működik, hosszan játssza csengő hangján a karácsonyi dalokat.

Mária néni egyedül élte le az életét, de mindig is aktív tagja volt a Pasaréti Plébániának, afféle “civil” apáca, ha lehet ilyet mondani. Karácsonyfát sem állít, mert ez az ünnep számára csakis Jézus születéséről szól. Bár ennek ellentmond, hogy ugyanakkor lehetőségeihez képest jó szívvel ajándékoz meg mindenkit, én is kaptam tőle tegnap egy üveg aranyló, vidékről való akácmézet, és néhány szeretettel teli sort. 🙂

Egyébként az volt a poén, hogy a kis zene”gép” elég halkan szólt, erre felpattant a csapat ezermestere, Imre bácsi, és rátette a szerkezetet a szekrényre, amitől a hang rögtön betöltötte a szobát. Hihetetlen volt! Ti tudtátok, hogy a bútorlap viszi a hangot? 😀