Sogno

Az álmok. Mintha lenne egy másik énünk, aki akkor kel életre, amikor lehunyjuk a szemünket. A tudat alatti, aki felett nincs uralmunk, aki kiröhögi minden újévi és egyéb fogadalmunkat, sutba vágja minden elhatározásunkat a felejtésre, a továbblépésre vonatkozóan. Az álom jön, és visszavisz pár évvel ezelőttre, olyan szituációkba, amelyek kedvesek voltak, és amelyeket újra megélni pillanatnyilag semmi lehetőség nem látszik. Állok valaki mellett, egészséges büszkeség tölt el, hogy ott lehetek, hogy hasznos vagyok, hogy segítség vagyok, hogy részese vagyok valaminek (és része talán az ő életének is), hogy tesszük a jót és a szépet. Aztán felébredek, és megint fáj, hogy ez már elmúlt. Ha mindenben isteni szándékot keresek, akkor megint nem értem, miért kell ez…? Nappal rávezet az Isten az értelem szerinti cselekedetekre, éjszaka viszont megengedi, hogy megint az érzelmek rabja legyél, és végig éld mindazt újra, amiről nappal már képes vagy lemondani. Az álomban látott képek pedig az ébrenlét óráiban ott kísértenek a fejedben, bármi mással is foglalod el magad. Egy lépés előre – aztán kettő hátra. És ez így megy.

Egyébként majd az álmokról is el kellene olvasni valami könyvet, mert hihetetlen érdekes az egész téma. Én minden éjjel álmodok, legtöbbször jókat, néha még vicceseket is, és amikor esténként az ébrenlét és az elalvás határán járok, szinte várom, miről szól majd a következő mozi, aminek szereplője leszek. Kicsit hátborzongató, de egyben fantasztikusan érdekes dolog, ahogy az elme az irányításunk, szándékunk nélkül is működik.

Advertisements

2 thoughts on “Sogno

  1. Nekem is rémálmaim szoktak lenni inkább, úgyhogy hálás vagyok az álom nélküli alvásokért. Azt mondják amúgy az álmokról, hogy a vágyaink illetve félelmeink, amiket elnyomunk napközben, azok szabadulnak ilyenkor ki és élnek önálló életet. A lélek megszabadul a test béklyóitól és szárnyal boldogan. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s