Ti amo :-)

Itália lassan átveszi felettem az uralmat, de nem bánom. Valahogy úgy van, hogy az érdeklődésem nehezen tud százfelé szakadni… persze most is olvasok ezt-azt, nézek filmeket, találkozom a barátaimmal, a ferencesekkel, dolgozom, teszem amit kell, de valahol mindig ott van a napok sodrásában a várakozás, hogy mikor lesz időm leülni előszedni azt a bizonyos könyvet, amiben újabb és újabb olaszországi titkokat, érdekességeket taglalnak, és bakker miért nem tudok jobban olaszul, hogy ne kellene még mindig ennyi szót a sztakiban megkeresni. Automatikusan olasz recepteket szedek le a netről (igaz, már a család is, szóval a dolog ragályos), ha néha Paprikát nézek, ott is szinte kizárólag az Itália földjén csavargó és főző szakácsokat. Bocellivel hallgatok interjúkat, nyelvgyakorlás céljából már van amelyiket harmadszorra, negyedszerre…, persze ennek semmi köze ahhoz, hogy milyen helyesen mosolyog. 🙂 Tegnap bekolbászoltam valahogy a Media Markt honlapjára, és azt láttam, hogy legalább 6-8 cd-je le van értékelve egy akció keretében, úgyhogy két perc alatt jövendőbeli tulajdonosa lettem hat darab albumnak bagóért, és még futotta a karácsonyi pénzemből, remélem mielőbb postázzák. 🙂 Szóval be vagyok kattanva, ez van. 🙂 Ráadásul két utazás is kilátásban van, úgy vagyok értesülve, hogy a jövendőbeli útitársaknak is már toszkántájas a képernyővédőjük, gondolatban már piknikeznek az olajfák alatt, úsznak egyet reggeli előtt a medencében, és nyalják a fagyit a Dondolóban, San Gimignano díjnyertes fagyizójában, és biztos egyéb huncutságok is forognak a fejükben. 🙂 Szóval nem vagyok egyedül a hülyeséggel. Végül is… jó az, hogy szenvedéllyel tudom tenni a dolgaimat, legalábbis nekem jó. A kézművességgel is úgy vagyok, hogy ha bekattan valami, képes vagyok éjfélig dolgozni akár étlen-szomjan a garázsban, míg végére nem érek egy feladatnak. Amikor a ferencességre készültem, az ahhoz kapcsolódó könyvek, filmek, előadások kerültek előtérbe. És így tovább. Olaszország viszont mindig ott lapul a háttérben, ugrásra készen, mint a bizonyos velencei oroszlán, hogy akár egy semmitmondó újságcikkel, akár egy rövid híradással is újra és újra visszavezesse magához a figyelmemet.

Ma kipróbáltam a frittellét, a velencei karneváli fánkot. Egyszerűen pont ugyanolyan nem lehet, mint amit a Giudeccán ettünk, miközben a lábunk előtt kéklett a lagúna az üvegablak mögött, de azért meglehetősen megközelíti az ízét. Jó. 🙂

“Rajongó vagyok. Hűséges. Megszállott. De csak akkor értheted meg a rajongásomat, ha közös a szenvedélyünk.” – ez a mondat hangzott el az előbb mellettem egy reklámban valamelyik sportcsatornán, amit a Családfő néz. Most figyel a Nagytesó vagymivan?? 😀 😀