Egy újabb játszma

Egy kedves havernő igazoltan volt távol a könyvbemutatómról, aztán valahogy eltelt az idő, elmúlt karácsony is, itt az új esztendő, de nem kerestük egymást. Megjegyzem, ezt vele máskor is így szoktuk, néhány havonta adunk életjelet egymásnak, tehát nem lehet azt mondani, hogy eltértünk a szokásostól. Néhány napja felhív, és mielőtt levegőt vennék, már számonkér, hogy miért nem hívtam fel, hogy sikerült a bemutató… és karácsonykor sem hívtam fel, pedig beteg is volt… és hát múlt héten sem hívtam vissza. Hát nem ügyesek az emberek? Azon veszem észre magam, hogy máris védekezem pedig hát…  bocs, de NEKEM volt könyvbemutatóm, és ha már így hámozzuk a lufit, akkor NEKED kellett volna felhívni, hogy sikerült… igaz, hogy NEKEM ugyanúgy karácsony volt mint NEKED, azt pedig nem tudtam, hogy beteg vagy, mert ha elmesélted volna, akkor még meg is látogattalak volna. Múlt héten pedig Velencében voltam, és onnan nem hívok vissza senkit, csak a családtagjaimat. Tegnap jöttem haza, és igen, bakker, nem hívtalak vissza egy napon belül. Mea culpa.

Ugyanaz a szitu, mint néhány évvel ezelőtt egy másik barátnővel: jó le lettem toszva, hogy nem kérdeztem rá az apukája állapotára, pedig az apukája rákbeteg egy éve. Aha. Csak éppen NEM MONDTA EL, hogy mi a helyzet a családban, én meg igen, vagyok olyan dög, hogy nem kérdezem végig az összes barátnő összes családtagjának a fizikai állapotát, miként azt sem várom el, hogy ezt velem kapcsolatban bárki megtegye. Majd ha akarom elmondom. Ha nem mondom, akkor viszont nem kenlek vele pofán egy év múlva, hogy mekkora tahó vagy, mert nem kérdeztél rá. Arra, amiről fogalmad sem lehetett. És amikor pofán kennek, elvesztem minden lélekjelenlétemet, és elfelejtek visszakérdezni, hogy te pl. tudtad, hogy az anyámat közben megoperálták epével, az apámnak ez… a nagyapámnak meg az a baja? Nem tudtad? Mekkora tetű vagy! Pedig kiolvashattad volna a kávézaccból!

Ezt nem tudom megtanulni! Hogy nálam legyen a szerva! Hogy amikor G. megcsörgetett, nem azonnal azzal kezdtem, hogy hát mi van, nem is érdeklődtél a könyvem iránt, ha már nem tudtál eljönni, legalább rendelhettél volna belőle, és itt volt a karácsony, amikor senki rám nem nyitotta az ajtót, brühühü…. Ehelyett automatikusan mosakodtam, mint a vásott kölyök, aki rossz fát tett a tűzre. Basszus, ebből most már tényleg elég volt! A homlokomra van írva hogy “hülye”, vagy mi van? Amúgy bírom ezt a nőt, szerdán találkozunk is – miután sűrűn lapozgatva a naptárjában végre az általam javasolt harmadik időpontot megfelelőnek találta (nyugdíjas, egyedülálló). És szerdán lesz a napja, hogy ha megint elkezdi hasonló stílusban nyomni a rizsát, akkor szépen helyreteszem. Meg tudom tenni. Meg én! 😛 🙂

Advertisements

12 thoughts on “Egy újabb játszma

  1. Tudod mit, mostanra már el is hiszem, hogy meg tudod tenni 😉 Amúgy hívatlan vendégeid herpeszéktől már közösségbe engednek? Mit használtál?

  2. Pff…a magam részéről nem csípem az ilyen embertípust! Amikor így nekem esik valaki, hogy miért nem keresem, akkor azt szoktam válaszolni, hogy kb azért, amiért Te sem engem!

  3. Úgy, mint Lazac és Aliana: nem teszek szemrehányást, de nem hagyom magam. Van egy exkolléganő, aki nagyon nehezen viselte, hogy a cég megszűnése után külön folytatjuk az életünket, de soha nem hív fel. Én rácsörgök néha, de nem szoktam leszúrni. Ilyen, ez van.
    teide

  4. Kedves Alessia! Engedtessék meg, hogy a másik fél is meghallgattassék! Bár számomra ez a fórum nem alkalmas, de ha már találva érzem magam a „játszmában” (bejegyzés 2. bekezdés), akkor úgy illik, hogy az én verziómat is ismerniük kell(ene) a blogtársaidnak! Sajnos a bejegyzésben nem a valós/volt helyzetet tártad fel, szerintem rosszul emlékszel. Igenis tudtál róla, hogy édesapám beteg, és találkozásainkkor soha nem azt vártam, hogy a hogylétéről érdeklődjél, hanem azt, hogy felém fordulva ÉN érdekeljelek. A barátságunk megromlásának nem az apu állapota felőli érdeklődés hiánya volt a fő oka, de ezt nem ezen a helyen kívánnám kifejteni, hiszen a blogtársaid (remélem, jól írom) engem nem ismernek (kivéve Judit – kíváncsi lennék, ő hogy emlékszik, bár már ez sem érdekes). Itt a kávézacc tényleg nem segít! Ettől függetlenül továbbra is – mint ahogy eddig is – ha segítséget kértél tőlem, (akár tulajdoni lap beszerzése, akár kiadói szerződés) segítek, amiben csak tudok, hiszen a barátok azért vannak/voltak, hogy a bajban is segítsenek. Részemről ez az „ügy” lezárva, továbbra is sajnálom, hogy az egész történésből Neked a bejegyzésed 2. bekezdésében írtak maradtak meg.

  5. Kedves Vodi! Hidd el, a memóriámmal még nincsen baj, sőt elég jó emlékezőtehetséggel vagyok megáldva – vagy inkább megverve. Ez a hely tényleg nem alkalmas arra, hogy elkezdjük feszegetni a tyúk vagy a tojás kérdését, de ha van kedved erről beszélgetni, bármikor találkozhatunk személyesen. Mindenesetre nem én voltam az, akinek a levelei a barátságunk utolsó idején már nem tartalmaztak érdemi információt, aki soha nem ért rá találkozni, és aki például a karácsonyi közös ünneplést egy ünnep előtti, rohanós, meló utáni ajándék-odadobálásra redukálta. Azt pedig továbbra is fenntartom, hogy ti sem nagyon kérdeztetek rá a családomra, csak ezt én nem rótam fel senkinek. Ami a segítséget illeti… köszönöm most is, mint ahogy megköszöntem akkor is, amikor kaptam. De azt gondolom, én is megtettem amit lehetett a maga idejében, elég csak a lányod esküvőjére gondolni vagy a fűzfői nyaralóra. Elég furcsának tartom a felhánytorgatást, viszont a post éppen arról szólt, hogy a labdákat ezen túl igyekszem vissza is ütni, mert unom, hogy mindenki a földbe döngöljön. Meghallgattattál, természetesen nem töröltem a kommentedet és reagáltam is rá, de ha van még mondanivalód ezzel kapcsolatban, azt légy szíves levélben tedd meg.

  6. iszonyat nehéz blogon át tisztázni az ügyeket, nem is arról volt itt szó: én úgy látom, egyszerűen egy helyzetjelentés volt (nem levél az illetőnek meg pláne)
    (egyébként én is sokszor átélem, hogy váratlanul agresszív támadást kapok, amikor elmondom a gondolataimat és nem tudok előre begyakorolt asszertív revansot venni a meglepetéstől, úgy megbénulok :))

    hamar jön a félreértés, vagy a finom megsértődés, ha nincs tisztábatéve mindkét fél érzése/gondolata :))…vagy átcsap agresszívbe, ha nincs kellő önbizalma az illetőnek
    egyik sem jó

    nem ismerem e sztorik szereplőit,
    de téged valamelyest igen, ezért biztatlak, maradj továbbra is ilyen kellő határozottságú és öntudatú ember, van önbizalmad, de mindig együttműködőnek ismertelek ♥
    drukkolok neked, hogy adott szituban azonnal működjenek az asszertív rugóid, ne kelljen utólag kipárologtatni az esetleges bántó régebbi élményeket
    :)♥

    • Igazad lehet. Biztos több hibát elkövettem én is ebben a kapcsolatban és más kapcsolatokban is, de a legnagyobb az volt, hogy SOHA nem mondtam senkinek a szemébe, hogy te figy, most ezzel megbántottál… vagy szerintem nincs igazad, stb. Ahhoz tartottam magam, hogy utálok veszekedni, de nem fogtam fel, hogy a “veszekedés” és a “megbeszélés” az nem ugyanaz. Sok oka van ennek a múltból, amiket nincs mód itt felsorolni, én értem saját magamat, de akkor sem így kellett volna kezelni ezeket a dolgokat. Lehet, hogy megmaradtak volna a barátságok, ha időben megbeszélünk ezt-azt, lehet, hogy nem, de legalább nem lenne bennünk ennyi tüske. Elég közhelyes mondatokat írok le, nem egyedül vagyok ilyen a világon, de hát mindenkinek végig kell járni a saját caminóját. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s