Attenzione! Guftuftalan téma!

Elvből nem ölök állatot. Igen, tudom, hogy a rántott pipi az asztalon, az is tegnap még szaladgált, nem is igazán szeretek ezekbe a dolgokba belegondolni, viszont közepes mértékben szeretem a husit, tehát nem szívesen lennék növényevő. Ez egy hosszabb és komolyabb téma, most nem erre gondoltam. Hanem az ügyeletes “Bélára”, az egerentyűre, aki házunk táján szaladgál. Amikor ide költöztünk és az első Béla megdézsmálta a madarak számára tárolt szotyit a garázsban, az még nagyon romantikus volt, hogy nahát!, ennyire vidéken lakunk  végre, hogy még egerünk is van. Befogadtuk a családba, el is neveztük ahogy kell, és valaki még néhány háztartási kekszet is kitett neki a fűnyíró mellé, nehogy elrontsa a gyomrát azzal a sok olajos maggal. 😛 🙂 Aztán a következő Béla már  beljebb merészkedett és lezabálta az adventi koszorúkról a tutimézest, ezen ugye tavaly előtt lehetett röhögni, hogy Goldennek még úgy is ajándékoztam tovább a koszorút, hogy félbe volt rágva rajta egy-két díszítés, aztán amikor röhögve szólt, akkor utánavittem néhány süticsillagot, és felragasztgattuk őket. Az elmúlt karácsonykor az adventi koszorú pusztítás folytatódott, napi szinten tűntek el róla a mézesfigurák.

Ezen a télen továbbá az a harcihelyzet, hogy valahanyadik Béla beköltözött a kanapéba, és jól hallhatóan rágja belülről. Ettől persze nem vagyok boldog, mert bár egy igen vacak állapotban lévő bőr kanapéról van szó, azért még nem szándékozunk újat venni. Több helyen el van már kívülről szakadva, amit holmi (mű)báránybőrökkel próbálok leplezni, most már csak azt várom, hogy Béla egyszer addig rágja magát felfelé, míg feljut a felszínre és kinéz a hasadáson. 🙂

A Családfő már többször kiejtette a száján, hogy “egérfogó”, de mindig tiltakoztam, mert nem akarom hallani azt a bizonyos csattanást, amelyik eltöri szerencsétlen Bélának a gerincét. Nem ezért adtam neki nevet, hogy így végezze. 😛 Viszont az elmúlt éjszaka úgy nézett ki, hogy Z kijött éjjel egykor a szobájából, hogy még semmit nem aludt, mert az egér ott rohangál, és eszi a tökmaghéjakat, amiket én potyogtattam a papírkosárba néhány órával azelőtt. No, gyerek kijött, mondom, feküdj ide a kanapéra. Kanapéra. Amiről fentebb meséltem. Jó ötlet, nem? Kb. tíz percet bírt rajta, aztán onnan is feltápászkodott, hogy abban is motoz az egér. Na, itt lett elegem, hogy basszus, okés, hogy szeretem az állatokat, de a gyerekem már nem bír aludni, és azért ez már nem egy egér, hanem minimum kettő, de az is lehet, hogy három, mert bilokálni valószínűleg nem tud, viszont egyszerre legalább két helyen biztos a jelenléte.

Ráadásul ahogy folyamatosan Velencéről olvasok, mindig előkerül a pestis-téma, és ezt a járványt mint tudjuk a kereskedőhajókon érkezett egerek hurcolták be annak idején a városba. Szóval most már azért az is eszembe jutott, hogy ez a kényszerű együttélés a rágcsálókkal nem éppen a leghigiénikusabb dolog, bármennyire is szeretnék olyan virággyermek lenni, aki békésen egymás mellett él a többi teremtménnyel.  Már gondolkoztam valami csapdán, amivel élve meg lehetne fogni őket, ha esetleg van ötlet, osszátok meg velem pls., mert ma egérfogó-beszerzés lesz, és ha nem lesz jobb ötletem, akkor nekik annyi. 😦

Reklámok