Ez is megvan :-P

Megérkezett az első negatív kritika a könyvre, amire természetesen fel voltam készülve (legalábbis azt hittem), mégis, amikor olvastam, összeszorult egy kicsit a gyomrom. Nem is kicsit. Az értékelés nem volt jószándékú, meglehetősen gunyorosan és bántóan volt megfogalmazva, a pasas, akitől érkezett, simán rendre utasított, hogy bár nagy divat mostanában könyvet írni, ez esetben inkább gátat kellett volna vetni ez irányú vágyaimnak. “Írónőnek” nevezett, így idézőjelben, pedig én egy pillanatig sem tartottam magam soha annak, szóval teljesen felesleges volt ennek kihangsúlyozása. Majd tételesen felsorolta, mi nem tetszett neki a könyvben: természetesen kiszúrta az esetleges leggyengébb részeket, egyetlen egy pontatlan információt évszámra vonatkozóan (legalábbis szerinte), ami az adott történet szempontjából egyébként lényegtelen volt. Az egész délutánom azzal telt, miközben tettem a szokásos feladataimat, hogy gondolkoztam a dolgon, és próbáltam kihámozni a kritikából azt, amit valóban hasznomra fordíthatnék. Volt is ilyen: van a könyvben néhány személyes(kedő) megjegyzés, ezt a formát ha valaha még kiadok valami írást a kezemből, ki fogom hagyni, mert akaratlanul is betalálhat valakinél. Bár az illető ezeket is kiemelte a szövegkörnyezetből, és így egész  más értelmet nyertek, mint amit az aktuális bekezdés teljes egészében mondani akart, és ami bekezdés egybeolvasva nem bántott volna senkit. De rendben, erre az egyre figyelni kell – minden másra ott a lesz*om tabletta. Mert igen, én szedegetek emléknek lepotyogott vakolatot Velencében, mea culpa. Sehol sem helyeslem a szerelmes lakatolós szokást, különösen nem Velencében, ahol az Accademia öreg fahídját 4 tonnányi rozsdás vassal terhelték meg, nem véletlen indította el a város az “Unlock your love” kampányt. A kritikusom nem érti, mi bajom a lakatokkal. Hát ez. És voltam bátor viccesen egy búsképű kutya szájába adni néhány keresetlen mondatot. Ez mind nem tetszett neki. Ja, és “csavargónak” mertem nevezni egy kedves arcú fiatalembert, aki a rakpart szélén szárította a ruháit (és mellesleg akit szinte irigyeltem a szabadságáért). Őszerinte az nem biztos, hogy csavargó. Hát nem is… biztos nem jól fűtöttek az ötcsillagos szállodában, azért hozta ki a cuccost a napra szárítani. 🙂 Ugye milyen lényegi kérdésekről esett szó? Az összes többi információ, történelmi és művészeti részlet, amiket évekig gyűjtöttem különböző forrásokból, megsemmisült a három-négy szinte teljesen érdektelen téma sodrásában.

Utálatos dolog a Facebook. Mert ha veszel egy könyvet a bótban, és nem tetszik, max. sajnálod a pénzt, amit kiadtál rá, de nem nagyon valószínű, hogy kikotrod az e-mail címét a szerzőnek, csak hogy megírd neki, mekkora sz*t adott ki a kezei közül. A FB-on pedig, egy csoportban nyugodtan pofán lehet vágni az embert a véleménnyel, mert a csoporttag felhatalmazva érzi magát arra, hogy ezt megtegye. Egyébként az a fura, hogy én ennek a pasasnak nem is postáztam könyvet, úgyhogy vagy valakitől kölcsön kapta, vagy családtagjával rendeltette meg, annak ellenére, hogy a csoportom tagja – hát ez meg már milyen? 😛 🙂 No mindegy, miután kedvesen válaszoltam neki a tirádájára, ki is lépett az olaszországos csoportból, úgyhogy egy gonddal kevesebb.

Valahogy olyan ez, mint a foghúzás: már annyira túl akarsz lenni rajta, hogy szinte várod. Nos, ez most megvolt. Irreális lett volna azt gondolni, mindenkinek tetszeni fog az írásom, nem is gondoltam ezt, és most, hogy túl vagyunk az első sokkon, jöhet a többi. (Viccelek. 😛 🙂 )