Papp Miklós, Sapientia

Sokan voltunk a teremben, mégis amikor az előadás végén elültek a Nessun dorma dallamai, néhány pillanatnyi csend maradt utána. Az a megnyugtató de egyben hátborzongató csend, amikor legalább százötven ember fejében ugyanaz a gondolat motoszkál: milyen jó az Isten, hogy nekünk adta Puccinit és Pavarottit, milyen jó is élni, és milyen jó az is, hogy eljöttünk ma este, és itt töltöttük ezt a másfél órát. A projektor utolsó kivetített felirata szerint “van előíze a Mennyországnak” – és ha valami, ez a csodálatos énekhang biztosan az. (Az jutott ezekről a pillanatokról eszembe, mikor templomi orgonakoncerten vagyok, és a hosszan megszólaltatott – a hátamra a padról visszarezdülő – utolsó mély hang után ott marad a csend… akkor is mindig azt gondolom, ennél nem lehet szebb semmi.)

Sok előadásán voltam már a görögkatolikus lelkésznek, és egyetlen egyszer sem jöttem el úgy, hogy ne éreztem volna erősebbnek magam, ne lettem volna boldog csupán attól, hogy létezem, hogy ne láttam volna szebbnek a hűvös, szeles estén még a betonon ottmaradt vízfoltokat is. Ezen felül a mai megnyugtató este is volt. Botorkálok, mint mindenki más, de az előadásban elhangzottak alapján jól teszem, hogy merek boldog lenni már itt a földön (már amennyire a lehetőségeim engedik), és nem dobok el magamtól minden örömet annak reményében, hogy ha most itt sokat szenvedek, “odaát” majd jobb dolgom lesz. Ez is Isten országa, ez, amiben élünk, a ház amiben most lakom, az utca, amin hazajövök, a dombok, amik körülveszik a falumat. Én is teremtmény vagyok, a teremtett világban élek, aminek alkotóelemeiről “Isten látta, hogy ez jó”. Miért ne élvezzem, szeressem tehát a földi létezést, amit az Úrtól kaptam? Hát nem többet bír a terhekből a vidám, életigenlő ember? Aki soha nem élvez semmit, maga is élvezhetetlenné válik – mondta Papp Miklós.

Mondanám megint, hogy hallgassátok a jutyúbon, vegyétek meg a dvd-ket, amiket itt a Sapin vesznek fel (nálam is lehet, 1500 Ft három lemez, három előadás),  de az a tapasztalatom az utóbbi években, hogy valahogy az ilyen ajánlások elszállnak a szélbe… Mindenkinek kell valami személyes indíttatás, ne adj’ Isten egy konkrét probléma, amin nem tud túllépni, vagy valami más hívás, ami erre a vonalra tereli. Persze, akár én is lehetek ez a bizonyos hívás, mert ezek általában nem ám az Égből pottyannak mint a mesék, hanem közvetett módon, valamilyen üzenet formájában érnek el az egyénekhez. Hát akkor ez most egy üzenet. 🙂

Egyébként jól jön ki, mert holnap este meg a pesti ferencesekhez  megyek szintén a Miklós atya előadására, most a görögkatolikus templomokkal kapcsolatos művészeti és liturgiai tudnivalókról lesz szó. Ez is érdekel. 🙂

NID-1278_papp_miklos_eloado

Free time

Szép idő van. Felvettem a kinti délutáni tartózkodáshoz egy rövid, virágos, vékony ruhát. Aztán úgy gondoltam, mégis kicsit hűvös van ücsörögni, alávettem egy fekete macinacit. Majd rávettem az egészre egy vékony pulóvert is. Akartam olvasni egy kicsit, de annyira bántotta a fény a szememet, hogy elő kellett bányásznom a süllyesztőből egy régi, dioptriás, barna olvasó-napszemüveget. Felvettem, még mindig erős volt a fény, ezért a fejemre tettem egy piros színű, tépőzáras szemellenzőt. Vizuális képesség rendben? 😛 🙂 Akkor lehet röhögni. Így ülök kint. Ha bárki jön, nem vagyok itthon. 😀

A vasárnapi rendezvényről megküldték a képet a képemről (jobbra lent). 🙂 Bár egy másik forrás szerint kettő volt kiállítva… ha igaz, majd az is előkerül előbb-utóbb. 🙂

12022049_891553937604933_508272543_o

A szombatrúl

Tegnap egyszerre két helyen kellett volna lennem, a kutyás program már több mint egy hónapja meg volt beszélve, segítséget ígértem, tehát egyértelmű volt, hogy őket választottam. Nagy élmény volt a sok kutyus között lenni, irtóra bírom őket… de – bár gondolom rossz a sorrend – az Elek-Ágh Menhely képviselői is nagyon kedves és szerethető emberek. Egy kicsit nem figyeltem oda, és máris a szépségverseny zsűrijében találtam magam… ez persze nem olyan “igazi” szépségverseny volt, csak annyi, hogy különböző kategóriákban felvonultak a kutyusok, és pontozni kellett őket egytől tízig. Egyszerű lett volna előre mindenkinek megadni a tízest, de aztán megkeményítettem a szívemet, és nagyjából hét és tíz között pontoztam őket, hogy mégis legyen valami különbség. Riki is velem volt, nagyon jól érezte magát, főleg mikor ült mellettem, és súgott, hogy egy-egy kutyának hány pontot adjak. Nagyon tudatában volt a feladatnak. 🙂

Így viszont kimaradt a Szerzetesek Tere rendezvény Pesten, amin szintén nagyon szerettem volna ott lenni. Fotóverseny is volt, amin nem nyertem a beküldött képekkel (teljesen igazságos döntés alapján, mert a nyertesek tényleg témában és technikában is jobbak voltak az enyémeknél), viszont utólag tudtam meg, hogy két képem is ki volt téve a kiállításon. Hát így van ez, végre egyszer ki vagyok valahol függesztve, akkor meg nem tudok elmenni. 🙂 De azért így is örülés van. 

Valahogy így

Közreadok egy részletet a ferences levelezésből. Örülök most ennek, mert a “szeressük egymást gyerekek” magatartás ez esetben szerintem nem teljesen járható út. Nekem nem, mert két gyerekért vagyok felelős. De nem mindenki gondolkozik közhelyekben, és szerencsére nem mindenkiből dől a (kivitelezhetetlen) megoldások tömkelege. Különösen a piroskás mondatot ajánlom mindenki figyelmébe. Akár még vicces is lehetne, de persze most nincs kedve az embernek röhögni. A levelezés szentírási részletekkel kezdődött a szeretetre, befogadásra, türelemre vonatkozóan.

“…azt mondom, igazán nekem is feladja ezzel a leckét a Szentírás! Hiszen én se szeretném, ha elvágnák a torkom, vagy ránk robbantanák mise alatt a szellem napvilágát! És idióta dolognak tartom, hogy Piroska szánalomból befogadja a farkast éjszakára!! Éppen a kihívás az óriási, a megoldás talán az “akkor és ott” körül van. Nem kapok előre választ, a Szentlélek abban az órában adja meg majd, amikor kell. És még nem érkezett el az óránk. A jelenlegi kormányzati lépéseket és Erdő Péter bíboros úr teljes válaszát (Magyar Kurir) most jónak tartom. Hogy mit fogok tenni, mikor reggel arra megyek ki, húszan eszik a paradicsomomat a kertben, és épp beindítják az autómat… no azt nem tudom!”

Panagia

Lassan Papp Miklós függő lettem. 🙂 Többször láttam felvételről, és immár háromszor élőben – fel vagyok dobva, mint mindig. 🙂 Nem mondom, hogy minden gondom megoldódik egy-egy ilyen alkalom után, de sok mindenben magamra ismerek az előadások témái kapcsán, ez részben azért jó, hogy hála Istennek nem csak én vagyok egyedül ilyen szerencsétlenül botladozó lélek (sőt, magam vagyok a sztereotípia), de főképpen azért jó, mert mindig kicsit megerősödve jövök el egy ilyen előadásról, látom magam előtt az elérendő célok nem is túlságosan halvány körvonalát, az már csak tőlem függ, hogy mit tudok a tanácsokból alkalmazni, és mit nem. Az pedig nekem mindig jó volt éltemben, mikor rájöttem, hogy sok dolog “tőlem függ”, tehát van döntésem, utam, lehetőségem… nem kell kiszolgáltatottan és lustán várakozni, hogy valaki majd csak lép helyettem valamerre, és attól nekem is jobb lesz. Ettől nem lesz jobb, legfőképpen azért, mert helyettem nem lép senki. Persze nincs az a Papp Miklós, akitől az életem igazi nehézségei mintegy varázsütésre megoldódnának, de ha néhány dologban meg tudok erősödni, a többit is könnyebben viszem. Logikus. Tulajdonképpen az az ürgében a fantasztikus, hogy minden amit mond, “logikus”… szinte a fejedre csapsz, hogy de hülye vagyok, miért nem tudom már ezt és ezt megcsinálni, egy csomó lehetőséget kaptam az Istentől (az élettől), hát miért nem élek vele? Főképpen az akaraterő az most, amit le kell venni a felső polcról, és jól le kell porolgatni. Május 7-én lesz a folytatás, amikoris a konfliktus-kezelésről lesz szó, de azt előre elmondta Miklós atya, hogy általában azoknak eszük ágában nincs eljönni egy ilyen előadásra, akik a konfliktusokat gerjesztik. Nem baj, azért jó lesz. 🙂 Aztán még az is kiderült, hogy Budapesten is van kék idő – vagy valami olyasmi. 🙂

Nagycsütörtök

Elkéstem a misét… nem volt itthon egy autó sem a kettőből, gondoltam elmegyek gyalog (kb. 2 km), de iszonyat rossz idő van… igaz, felajánlhattam volna ennek nehézségét, de ráadásul nem sültek meg időben a sütik, pedig igyekeztem. Fél 7-re lettem kész, addigra lett autó, hát elindultam, hogy legalább a virrasztáson ott legyek. Muszáj volt megállnom nem messze a házunktól, mert olyan érdekes fényjelenségek voltak, hogy még sosem láttam ilyet. Esőben, majdnem sötétben is látszott a naplemente, elmosódott vöröses fénycsík volt az ég és a szántóföldek között, a Nap korongjából pedig csupán egy narancsszínű homályos torzó látszott. Alig tudtam elszakadni a látványtól.

Sajnos itt a pátyi templomban a virrasztás annyi volt, hogy egy oldalhelyiségben égett barátságtalanul vagy tíz darab százas égő és két gyertya, ott ült a hidegben két ember, és igen, valóban ott volt az oltári szentség is valahol egy szekrénykében. Kicsit maradtam, de nem éreztem semmit… sajnos az érzéseket nem lehet kötelezően előhívni, pedig ezen az estén nagyon vágytam arra, hogy valami elérjen a lelkemig a Húsvét üzenetéből, ne csak testben legyek jelen valahol, ahol jelen kell lennem.

Kis idő után eljöttem. A Nap addigra eltűnt, de a fénycsík ég és föld között még mindig látszott… felette nem sötétkék, nem szürke, hanem fekete felhők gomolyogtak. Ijesztő volt és mégis valahogy nagyon felemelő. Megálltam egy elhagyottabb helyen, leállítottam az autót és figyeltem, ahogy a széltől kergetett felhők pillanatonként változnak… görögtek, átalakultak, megszűntek, újak születtek követhetetlen gyorsaságban. A fák elém dobálták apróbb, elszáradt ágaikat, semmi hangot nem lehetett hallani, csak a szél dühödt tombolását. Krisztusi volt. Pont olyan volt, amilyennek lennie kellett ezen a napon, amikor valakinek a testét-lelkét összeszorította a félelem, amikor magányos volt, amikor elárulták. Fél óra hosszát ültem az autóban, a szélvédőn gyülekező esőcseppeket néha letöröltem, hogy lássak… hogy lássam, ahogy a természet, a teremtett világ tiltakozik a mai este minden gonoszsága ellen.

Nem tudhatod, hol van a Húsvét. A templomban, igen… mert az Isten háza, oda köt a hitünk, oda hívnak az egyházunk szép szertartásai. De Húsvét van annak is, aki akadályozva van, sőt annak is, aki egy kicsit rosszul osztja be az idejét és elkésik. Szemem előtt vannak még az elmúlt óra Isten által elrendezett gyönyörű természeti jelenségei, érzem tavalyról a Getsemani Kert olajfáinak illatát, égnek az asztalon a gyertyák. Néha az az érzésem, engem valamiért magányosabb útra hív az Isten, mint másokat. Elvesztettem néhány kapaszkodót az elmúlt egy-két évben… igaz, tartozom egy nagyon erős közösséghez…, mégis mostanában a legőszintébb, legfelemelőbb pillanatokat társak nélkül élem meg. Nem tiltakozom… jól van így most… ha másképp kell lennie egyszer, majd másképp lesz.