Ez is megvan :-P

Megérkezett az első negatív kritika a könyvre, amire természetesen fel voltam készülve (legalábbis azt hittem), mégis, amikor olvastam, összeszorult egy kicsit a gyomrom. Nem is kicsit. Az értékelés nem volt jószándékú, meglehetősen gunyorosan és bántóan volt megfogalmazva, a pasas, akitől érkezett, simán rendre utasított, hogy bár nagy divat mostanában könyvet írni, ez esetben inkább gátat kellett volna vetni ez irányú vágyaimnak. “Írónőnek” nevezett, így idézőjelben, pedig én egy pillanatig sem tartottam magam soha annak, szóval teljesen felesleges volt ennek kihangsúlyozása. Majd tételesen felsorolta, mi nem tetszett neki a könyvben: természetesen kiszúrta az esetleges leggyengébb részeket, egyetlen egy pontatlan információt évszámra vonatkozóan (legalábbis szerinte), ami az adott történet szempontjából egyébként lényegtelen volt. Az egész délutánom azzal telt, miközben tettem a szokásos feladataimat, hogy gondolkoztam a dolgon, és próbáltam kihámozni a kritikából azt, amit valóban hasznomra fordíthatnék. Volt is ilyen: van a könyvben néhány személyes(kedő) megjegyzés, ezt a formát ha valaha még kiadok valami írást a kezemből, ki fogom hagyni, mert akaratlanul is betalálhat valakinél. Bár az illető ezeket is kiemelte a szövegkörnyezetből, és így egész  más értelmet nyertek, mint amit az aktuális bekezdés teljes egészében mondani akart, és ami bekezdés egybeolvasva nem bántott volna senkit. De rendben, erre az egyre figyelni kell – minden másra ott a lesz*om tabletta. Mert igen, én szedegetek emléknek lepotyogott vakolatot Velencében, mea culpa. Sehol sem helyeslem a szerelmes lakatolós szokást, különösen nem Velencében, ahol az Accademia öreg fahídját 4 tonnányi rozsdás vassal terhelték meg, nem véletlen indította el a város az “Unlock your love” kampányt. A kritikusom nem érti, mi bajom a lakatokkal. Hát ez. És voltam bátor viccesen egy búsképű kutya szájába adni néhány keresetlen mondatot. Ez mind nem tetszett neki. Ja, és “csavargónak” mertem nevezni egy kedves arcú fiatalembert, aki a rakpart szélén szárította a ruháit (és mellesleg akit szinte irigyeltem a szabadságáért). Őszerinte az nem biztos, hogy csavargó. Hát nem is… biztos nem jól fűtöttek az ötcsillagos szállodában, azért hozta ki a cuccost a napra szárítani. 🙂 Ugye milyen lényegi kérdésekről esett szó? Az összes többi információ, történelmi és művészeti részlet, amiket évekig gyűjtöttem különböző forrásokból, megsemmisült a három-négy szinte teljesen érdektelen téma sodrásában.

Utálatos dolog a Facebook. Mert ha veszel egy könyvet a bótban, és nem tetszik, max. sajnálod a pénzt, amit kiadtál rá, de nem nagyon valószínű, hogy kikotrod az e-mail címét a szerzőnek, csak hogy megírd neki, mekkora sz*t adott ki a kezei közül. A FB-on pedig, egy csoportban nyugodtan pofán lehet vágni az embert a véleménnyel, mert a csoporttag felhatalmazva érzi magát arra, hogy ezt megtegye. Egyébként az a fura, hogy én ennek a pasasnak nem is postáztam könyvet, úgyhogy vagy valakitől kölcsön kapta, vagy családtagjával rendeltette meg, annak ellenére, hogy a csoportom tagja – hát ez meg már milyen? 😛 🙂 No mindegy, miután kedvesen válaszoltam neki a tirádájára, ki is lépett az olaszországos csoportból, úgyhogy egy gonddal kevesebb.

Valahogy olyan ez, mint a foghúzás: már annyira túl akarsz lenni rajta, hogy szinte várod. Nos, ez most megvolt. Irreális lett volna azt gondolni, mindenkinek tetszeni fog az írásom, nem is gondoltam ezt, és most, hogy túl vagyunk az első sokkon, jöhet a többi. (Viccelek. 😛 🙂 )

Reklámok

Hájjal kenegetnek… :-)

Márta ismeretlenül olvassa a blogomat, és ma ez a levél jött tőle, gondolom nem bánja, ha bemásolom. Nagyon fontosak ezek a visszajelzések. Nagyon! Legszívesebben azonnal nekiállnék írni és írni és írni… de három nap távollét után úgy illik családilag, hogy inkább a porszívó szebbik végébe kapaszkodjak bele. 🙂 Köszönöm itt is, Márta! 🙂

Karácsonyra kaptam a férjemtől az Egy pohár bor c. könyvet. Dedikálva érkezett:):) Nagyon nagyon boldog voltam még a szemem is könnybe lábadt ( előtte éppen néztem az Alexandra 😦 oldalán ezt a könyvet és szomorúan láttam a január 7…vagy január 14.:):)megjelenést.Éppen ezért visitottam , mikor megláttam…És után szó szerint bearanyozta az ünnepek utáni napokat a könyv. Minden alkalommal “csak” pár oldalt olvastam belőle, hogy később érjek a végére…mint egy finom csokinak, vagy jó kávénak:):) Mire a könyv végére értem,felcimkézve, bejelölve, felkiáltójelekkel ellátva pihent a könyv.
Évek óta Olaszország a kedvencünk – tudom, hogy nagyon sokaknak….
Először egy gyerekkel, aztán két gyerekkel indultunk útnak…eleinte egy hétre, aztán két hétre…sok tervezéssel, várakozással.És nem lehet megunni!!
Nagyon várom a második könyv megjelenését és szívből kívánok sok erőt és kitartást, mosolyt Önnek! ( Olvastam a szélmalomharcot a kiadással kapcsolatban és a sok kellemetlenséget…Mi ebből “csak” a végeredményt látjuk és az mindenképpen azt igazolja, hogy van értelme!

Levelet kaptam lájf…! :-)

Nos, holmi karácsonyért, ajándékért, dzsinglbellért nem törtem meg a csendet (nem volt különösebb okom a hallgatásra, egyszerűen nem volt témám – egyébként minden oké), de ma kaptam egy csomagot, így az örömömet meg kell osztanom veletek. A könyvem jött vissza a Garbo Kiadótól, az az egy szem példány, amiben végül is megegyeztünk, hogy átadom nekik, lássák milyen lett, és ez alapján készítsék majd a saját többszörözéseiket. Most már olyan szemérmes sem vagyok, hogy letakarjam Mrs. Kiadó nevét, eddig is elég volt egy kattintás a megtaláláshoz, ha valaki nagyon kíváncsi volt rá. A második képen látszik, hogy a visszapostázás oka az, hogy “nem mentek érte”. Most megyek, és hamut szórok a fejemre, mea culpa, hogy nem vittem be személyesen, mert nem akartam a hölggyel találkozni (és éppen se időm, se kocsim nem volt azokban a napokban), ezért potom 1200.- Ft-ért feladtam elsőbbségivel, ajánlottan. Mondjuk ez már bagó ahhoz képest, mennyi pénzem maradt náluk (és ma jutott eszembe, hogy még a 4000.- Ft-os pendrive-omat sem adta vissza szeptember óta, mert mindig “otthon felejtette”, amikor találkoztunk).

Igazából azért állok értetlenül ez előtt az egész hülye történet előtt, mert 1) ez egy üzleti kapcsolat, nem tudtunk együtt dolgozni, zsebre tett fél milliót a semmiért, miért nem tud túllépni rajta? Milyen hozzáállás ez? Menjünk már tovább!!! Nem veszi át a postáját??? És még én vagyok gyerekes. 😛 2) A könyv szép lett, és ha tetszik nekem, ha nem, a Garbo Kiadó neve van rajta. Azt hiszem nem tévedek, ha azt merészelem állítani, hogy a Kiadó kínálatában egyetlen egy ilyen könyv sincs, mivel sem útikönyv, sem művészeti könyv nem szerepel a palettájukon, mindössze kettő, annak a minőségét meg inkább hagyjuk. Tehát van egy szép könyv a nevük alatt, és NEM ÉLNEK A LEHETŐSÉGGEL, hogy megpróbálják végre kinyomtatni, terjeszteni, és pénzt keresni vele. Maguknak! No comment. 😛

Helyzetjelentés

December 18. December 23. A legújabb dátum pedig az Alexandrában való megjelenésre 2016. január 7. Ha ez így meg tovább, még a végén eltelik az egy év, amíg a Garbo Kiadó megkapta tőlem a jogokat a többszörözésre. Egy január elején boltokba kerülő útikönyv! Amikor már nincs karácsony, de még nem gondolkoznak az emberek utazáson, és tök üres a zsebük! Garantált kasszasiker! Gratulálok! Hajrá! :-/

Kritikátlan – másképpen :-)

Hüm. Mivel nem bírom a kritikát, előre felvérteztem magam… no, nem az ellenkezésre, hanem arra, hogy megfelelően tudjam kezelni, ha valakinek (véletlenül 🙂 ) nem tetszik a könyv. Gondoltam, hogy majd erőt veszek magamon, és okosan meghallgatom a kifogásokat, mert sok olyasmi lehet bennük, amit a második kötetnél felhasználhatok. Aztán azt is mérlegelem, kitől jött a kritika, mert nagyjából tudom, hogy ki az irigy, és azt is tudom, ki olyan maximalista, hogy soha nem tudnék megfelelni az elvárásainak (és nem is kell).

Szóval gondolkoztam ilyen dolgokon, aztán most meg már közel száz könyv kiment, és még mindenki csak jókat mondott róla. 🙂 Ma is annyira szép sorokat kaptam egy nőtől, aki ajándékba adta a könyvet az italomán barátnője születésnapjára, és állítólag a nő tökre meghatódott, mert hát ugye nem is tudta, hogy ilyen könyv létezik. (No comment. :-/ ) Persze a paranoiám azért azt mondatja velem, hogy talán akiknek nem tetszik, azok rendességből nem mondják meg. Végül is, szeretem én az ilyen rendes embereket! Ne változtasson senki miattam a jó szokásain!  🙂