A szombatrúl

Tegnap egyszerre két helyen kellett volna lennem, a kutyás program már több mint egy hónapja meg volt beszélve, segítséget ígértem, tehát egyértelmű volt, hogy őket választottam. Nagy élmény volt a sok kutyus között lenni, irtóra bírom őket… de – bár gondolom rossz a sorrend – az Elek-Ágh Menhely képviselői is nagyon kedves és szerethető emberek. Egy kicsit nem figyeltem oda, és máris a szépségverseny zsűrijében találtam magam… ez persze nem olyan “igazi” szépségverseny volt, csak annyi, hogy különböző kategóriákban felvonultak a kutyusok, és pontozni kellett őket egytől tízig. Egyszerű lett volna előre mindenkinek megadni a tízest, de aztán megkeményítettem a szívemet, és nagyjából hét és tíz között pontoztam őket, hogy mégis legyen valami különbség. Riki is velem volt, nagyon jól érezte magát, főleg mikor ült mellettem, és súgott, hogy egy-egy kutyának hány pontot adjak. Nagyon tudatában volt a feladatnak. 🙂

Így viszont kimaradt a Szerzetesek Tere rendezvény Pesten, amin szintén nagyon szerettem volna ott lenni. Fotóverseny is volt, amin nem nyertem a beküldött képekkel (teljesen igazságos döntés alapján, mert a nyertesek tényleg témában és technikában is jobbak voltak az enyémeknél), viszont utólag tudtam meg, hogy két képem is ki volt téve a kiállításon. Hát így van ez, végre egyszer ki vagyok valahol függesztve, akkor meg nem tudok elmenni. 🙂 De azért így is örülés van. 

Reklámok

Valami mindig…

Tegnap óta Buddy inog. Igen. Jókedve van, eszik, kunkorodik a farka, de amikor leül, akkor dülöngél, mint aki egy felessel többet ivott a kelleténél. Elég ijesztő látvány szerintem. El is vittem ma Szépdokihoz Budakeszire, éppen most értünk vissza. Továbbra is úgy néz ki a Doc, mintha most kelt volna ki az ágyból egy átmulatott éjszaka után, nekem viszont továbbra is bejön ez a vagabund-stílus, de ezt boriszbekker óta tudjátok, hogy ebben a témában kicsit elbatyott ízlésem van. 😛 😀 Lényeg az, hogy megvizsgálja, nem lát semmit, keringés, szem, fül, stb. oké. Biztos nem szédülés, mert akkor az járás közben is jelentkezne, és látszana a szemén is. Mit ne mondjak, a kutya ült a vizsgálóasztalon mint a cövek, hiába próbáltam telepatikusan üzenni neki, hogy most dülöngéljél bzmg, ne otthon… A végén teljesen olyan volt a szitu, mint régen, amikor a kisgyerekekkel minden carság miatt már rohantam a rendelőbe, az orvos arcáról meg le lehetett olvasni, hogy “adjon már valaki anyukának egy nyugtatót”… Végül Bud kapott egy fájdalomcsillapító szurit, meg öt tablettát, amit majd be kell adni neki, de nagyjából nem tudta a doki sem, hogy mire… gondolom leginkább az én megnyugtatásomra. 😛 Most vagy elmúlik neki, vagy rosszabbodik, és akkor vigyem vissza, ha már konkrétabb tünetei lesznek. Remélem nem lesznek. Egyébként ilyen a zééélet itten a szűkebb szférámban, hogy a Családfő végre elrepült Kos-ra, most lehetne itthon nyugizni, akkor meg a kutya miatt vagyok tiszta ideg. Ez van.

dscn5533

Eseménydús

Beteg lett a kiskutyám. Alapjában véve szörnyű ez, hogy az ember összeköti az életét más élőlényekkel, onnantól fogva pedig egy hazárdjáték az egész… nem tudhatod, mikor szakad rád az ég. No, ennyire persze nem vészes a helyzet, meg fog gyógyulni (kopp-kopp…), de délelőtt azt hittem, estére nem lesz kutyám. Reggel nem volt semmi baja, 10 körül pedig rosszul lett, hányt, remegett, lógatta fülét-farkát. Úgy nézett ki, ahogy gubbasztott, mint ahogy az Illatos úton ülnek a ketrecben az öreg kutyák. A mi állatorvosunk nem rendelt, ezért átvittük Biatorbágyra, kiderült hogy az ottani sem. Nézem tovább a netet, minden doki a környéken csak délután 4-től rendel, kivéve Budakeszit. No, berakom a Katicába hátra az állatkát, és már megyünk is. Budakeszin egyedüli paciensek vagyunk, kijön egy dögös srác a rendelőből, tök ideg voltam, de még így is meg tudtam hökkenni, hogy aszta!!!! oké, hogy ilyen a fogadó bizottság, de most inkább az orvosra van szükségem. Persze ő volt az. 🙂 Tornacipő, farmer, valami laza pulcsi, szembe lógó haj, eszméletlen jó alak, és az a hang… én már meg is gyógyultam. 😀 40 körül lehet, de hát azt tudjuk, hogy akárhány évesek vagyunk, nem igazán a hatvanas pasikat nézegetjük – egyébként is, lehet, hogy öreg vagyok, de még nem vakultam meg. 🙂 Lényeg az, hogy a kiskutyám valószínű felnyalt valamit itt a kertben (meztelencsiga-gyanús), mert hála Istennek láza nem volt és a belei sem tekeredtek első tapintásra. Kapott infúziót meg háromféle szuriban antibiotikumot, sót és még nemtommit. Kiderült, hogy dokibá’ rendel itt Pátyon is, ha nem lesz oké Bud, akkor vigyük vissza, és egyébként is, rendelési időn kívül is bármikor fel lehet őt hívni. Meg kell zabálni ezt a palit, komolyan. És! Állatosok nyilván megértik hogy ha azt mondom, mindezért elkért 5000 Ft-ot, ez meglehetősen olcsó, legalábbis Pesten és itt a környékén. Azt már el is határoztam, hogy ezentúl hozzá visszük az ebeket oltásra is, de csakis mert annyira keveset kér, naturalmente. 🙂 Szóval most lesem a kis állatkámat, kicsit jobban van, de azért még nem a régi. A branül benne maradt a lábában, hogy ha még vissza kell vinni, egyszerűbb legyen. Azt gondolom, a ma estét még megvárjuk,  aztán holnap eldől, mert ha nem javul, akkor szükséges egy vérvizsgálat. Ja! És még az is volt, hogy miközben az infúzió csöpögött, beszélgetünk a dokival, hogy hát a Buddy-nak csak egy golyója van. Megnyugtatott, hogy szerencsére nem a hasüregben maradt a másik, hanem a lágyékában akadt el, ott pedig már nem okozhat semmi problémát. Nahát, mondom, téééényleg? Mire ő benyúl a kutya alá, és biztat, hogy nyúljak én is, oda, ahol az ő ujjai vannak, és akkor majd megmutatja, hol van a tojás pontosan. Úgyhogy klassz volt, mert együtt tapiztuk egy ilyen! pasival a kutyának az eldugult tojását, hát ma már nem éltem hiába! De akkor már majdnem elröhögtem magam, bár ez kicsit a hisztéria szélén ingadozott, mert tényleg nagyon szeretem ezt a kis állatot, és kinyúlok, ha valami baja lesz. Szipp.

Szóval a büdös dög…

Buddal csak annyi van, hogy nagyon összetett személyiség. Ja. Mert bújós, cuki, egész nap a nyomomban jár, ahol vagyok, oda hozza a rongyát és lefekszik mellém a földre (most is itt alszik a lábamnál)… arrébb megyek, ő is, amikor lehet, adja a puszikat, mert ilyen édes kutya Mr. Jekyll. Mr. Hyde pedig óriási lyukakat ás a kertben, ha betemeted akkor újra kiássa, ha ráraksz köveket, azzal együtt kiássa, és ami érdekes: a kiásott földet úgy bele tudja taposni a fűbe, hogy nincs mivel visszatakarni a lyukat, azért vesszük a virágföldet zsákszámra, hogy pótoljuk a ki-tudja-hová? eltűnt földmennyiséget. Nagyon igaz a mondás, hogy vagy kerted van, vagy kutyád… hát itten most két kutya van, el lehet képzelni. Mondjuk mikor édesen játszik a kicsike valami bigyóval… amiről aztán kiderül, hogy egy holland tulipánhagyma a tenyérnyi virágoskertből, amit próbáltam létrehozni, kevés sikerrel, mert a fekvés is a havasi gyopáron esik a legjobban, természetesen. Zöldhulladékos zsák (500 Ft/db) neki nem probléma, érdekes szagok jönnek belőle a rohadt szilvától, ezért óvatlan pillanatban megvizsgálja kicsit alaposabban, és került amibe került, lazán széttépi, lehetőleg legalul, hogy fent említett rohadt szilvák kihulljanak és belekenődjenek jól az altalajba, erős cefreszagot árasztva az egész kertben. A fő attrakció pedig a szökés… sokáig tervezgeti mint Pillangó az Ördögszigeten,  és ahogy egy keskeny rés keletkezik a kijáraton (néha ki kell mennünk a kapun), azonnal igyekszik ezt kihasználni és világgá szaladni. Tegnap ráadásul az egész kapu nyitva lett hagyva egy időre, őt meg elfelejtettük bezárni, így aztán mint az ágyúgolyó robbant ki az utcára, én meg utána… reggel lévén rózsaszín hálóing volt rajtam, ehhez felkaptam a caros kerti (világoskék) klumpát, és a fogason kéznél lévő barna thermo pulóvert, hajam az égnek állt százfelé… Azért akartam kis méretű kutyát, mert azt majd utol lehet érni… aha…. talán 30 évvel ezelőtt utolértem volna, most esélyem sincs… csak szaladok utána, hívogatom, bafik visszajönni, már három utcával arrébb járunk, időnként megtámad egy biciklist vagy egy autót, méret neki nem probléma, önbizalma az van rendesen… veszi az irányt az országút felé, namondom, az érdekes lesz, ha ebben a cuccban kell a főúton szaladgálnom, de a kutyának meg annyi lesz, mert semmi félelemérzete nincsen, esetleg rögtön egy arra haladó busznak akarja majd a kerekét kiharapni. Szóval tök ideg vagyok, és a tüdőmet készülök kiköpni az aszfaltra, míg végre a dög visszafordul, és már közelebb a házunkhoz beszalad egy udvarba a nyitott kapun (mert neki az sem probléma, hogy más portájára bemenjen ugye…), akkor odaállok a kijárathoz, mint a futballmeccsen a kapus, és egy egész világbajnokság múlik rajta, hogy a kétezer kilométeres sebességgel kifelé szaladó kutyát el tudjam kapni. Megnyertük a döntőt, elkaptam… és aztán ölben cipeltem visszafelé a tíz kilóját… nézzük a jó oldalát, napi edzés megvolt és egy fillérbe sem került, mások ennyi kardioért kemény ezreseket leperkálnak a konditeremben. Persze van szidás meg minden… ha csak annyit mondasz neki, hogy “mit csináltál?”, már húzza be a farkát és elbújik valami titkos helyre, onnan les kifelé, és még a kajáját sem eszi meg, annyira bánatos, hogy csúnyán szóltunk hozzá… látens zseni az eb, mindig is mondtam, csak nem pont úgy használja azt a rengetegsok eszét, ahogy én szeretném. Tudom… kutyasuliba kéne vinni, hogy visszajöjjön a hívó szóra, de ez már nem fér bele… valamiért egyáltalán nincs kedvem hozzá, nem is igazán tudom megmagyarázni, hogy miért… szeretem a kutyát nagyon, de nincs kedvem a sulit végigcsinálni, ennyi.

Mindemellett tényleg jó (?), hogy van egy fékező egyed a családban, mert továbbra is bőgni tudnék az elhagyott kutyák nézésétől, már nem is követem az ilyen témájú oldalakat a neten, mert erős késztetést érzek, hogy üljek az autóba és elhozzak egy-egy szerencsétlent… nem bírom látni a tekintetüket, annyira sajnálom őket… tegnap éppen egy csontsovány, vak kutyától ment ki a biztosítékom, akit az utcán találtak…  Lehet, öregségemre majd benne leszek a híradóban, mint valami bolond némber, akinek már zabálni nincs mit, de tele van az udvara kutyával – néhány macskával megspékelve. Egyébként elnézem Buddyt… akit ugye bichon havanese-nek vettünk, most pedig már követhetetlen, miből állt össze ez a kis állat… és gyakran van az az érzésem, hogy ha nem vesszük meg, menhelyen végezte volna, mert néhány hónap után már nem lehetett volna fajtatiszta kutyaként eladni, és nem hiszem, hogy megtartották volna a szaporítók. (Ezt a szót mostanában tanultam, mert van ugye a korrekt “tenyésztő”, és van a gátlástalan “szaporító”.) Szóval ki tudja… lehet, hogy így is megmentettem egy állatot, csak nem tudok róla. 🙂

De egyszer lesz egy ilyen az biztos. Addig nem adom be a kulcsot. 🙂