Kiállítás és könyv

Két éve tettem fel ezt a postot. Nagy élmény volt látni az erdélyi fotográfus kiállítását, és azonnal előjegyeztettem antikváriumban a hozzá tartozó könyvet. Megérkezett. 🙂 Nagy örömmel forgatom, főleg, hogy dedikálva is van – igaz nem nekem, de így is jó. 🙂 Közel sem olyan élmény a kis kötetben látni a fotókat, mint élőben, “nagyban”, viszont van a könyvecske végén egy jegyzet rész: minden képhez az aktuális tudni- megjegyezni való a fotós tollából… hogy legyen nevük és történetük is az arcoknak. Nagyon érdekes… és csak 400 példányban adták ki. Kincs – ami van. 🙂

Reklámok

Alessia vagyok és átlagos

Kezembe vettem az egyik kedvenc, mai ír-írónőmnek az új könyvét, és az első öt oldalon szembefutottam a saját életemmel, a saját problémáimmal, sorsom alakulásával, és az ezzel kapcsolatos gondolataimmal, továbbá mások viselkedésével az adott szituban. Aszittem, rosszul látok. Még jó, hogy nem Goldi írta a könyvet, mert azonnal lecseszném, hogy engedélyem nélkül felhasználta a caros kis életem sztorijait. 🙂 Amúgy meg… hátborzongató… hogy mennyire klisék szerint létezünk, mennyire tipikusak bizonyos cselekedetek és az arra adott válaszreakciók. Mindegy, hány éves vagy, melyik földrészen élsz, valahol abban, hogy “ember” vagy te is, ő is, meg a harmadik is ott messze északon, benne van az ismétlődés lehetősége. Egyben azzal is szembesítenek az ilyen észrevételek, hogy mennyire átlagos vagyok még a problémáimban is, ami ez esetben még hasznos is lehet, mert hát mit nyunyogok már ezen-és-azon, mikor több millióan is járunk ugyanabban a csámpás cipőben, aszt’ mégis itt vagyunk. 🙂

Cecelia Ahern női bestsellert ír, de valahogy másként... könnyen olvashatóak és szórakoztatóak a könyvei, de egész más oldalról fogja meg a sztorikat, mindegyikben van valami nagyon különleges. Viszont nincs benne az első tíz oldal elolvasása után, annak ellenére magától értetődő szerelmi szál, hogy főhős és főhősnő elsőre ki nem állhatják egymást, utálatuk a századik oldal környékén óriási szexelésbe, a százhuszadiknál félreértésből adódó összeveszésbe, a kétszázadiknál pedig minden jó, ha a vége jó befejezésbe (és ismét óriási kekszelésbe) torkollik – na, ilyen könyvet nem olvastam tíz éve, ugyehogy fejlődőképes vagyok? 😛 Szóval az ír alig-harminc(!) írólánykától eddigi “abszolut kedvencem” Ivan, a képzeletbeli barát (Bárcsak láthatnál). De ajánlom az összeset.

Szeretjük a könyvet :-)

Az info Macstól az Orczakönyvről, de annyira érdekes, hogy szerintem megér egy bejegyzést. Sosem hallottam még a fore-edge festészetről: a technika az 1600-as évekre nyúlik vissza, ezek a csodás régi könyvek akkor is nagyon értékesek lennének, ha nem fedezték volna fel ezt a kis plusz tulajdonságukat. 🙂 Gyakorlatilag arról van szó, hogy ügyes kezek apró képeket festenek a könyvek lapjainak élére. Könnyűnek hangzik ez: fogjuk a csukott könyvet és mondjuk ráírjuk a nevünket a több száz lap adta kemény felületre (tegye fel a kezét, aki még nem csinált ilyet… 🙂 ), ügyesebbek próbálkozhatnak az Utolsó vacsorával is (a képek között látszik, hogy nem is beszélek annyira mellé 🙂 ).  Igenám, de a fore-edge festészetnél olvasási szögbe hajtják ki a könyvet, így festik meg az immár szélesebbé váló felületet, őrültebb munkáknál még tekernek is egyet a lapokon, a kép pedig a könyv összecsukásánál gyakorlatilag láthatatlanná válik. Hát ez nekem nagyon bejön! 🙂 Olyan titokzatos! És ötletes! És szép! Most azt gondolom – bár megindokolni nem igazán tudom -, hogy soha nem fog tudni győzni a technika, a számítógép, az e-book és egyéb modern okosságok az Igazi Könyv fölött. Mert nem és kész. 🙂

Velence

Most kellene írnom az ExperiDance tegnapi bemutatójáról, de nem írok, mert még Goldennel is el akarunk menni megnézni, és nem akarom lelőni az élményt. Elég lökött voltam, mert a második sor szélére vettem jegyet (táncprodukciónál miért?, ki tudja…), így nem volt jó rálátásom az összképre és a vetített díszletekre, inkább voltam elfoglalva önkéntelenül a srácok tetoválásával a lányok szemfestésével és a ruhákkal, mert annyira közel voltak. Legközelebb közép, hátul. Mondjuk azzal kellett volna kezdeni a postot, hogy nem lett ónos eső, és el tudtam egyáltalán indulni, mert reggel még ez kétséges volt.

B1090164Ha már Velence, említést tennék Szigethy Gábor könyvéről, ami 1993 óta most jelent meg második kiadásban (az első valahogy nem került bele eddig a látószögembe). Érdekes, kicsit költői nyelvezettel ír a városról, semmiképpen nem mondanám útleírásnak, inkább impressziókat és régvolt történeteket örökít meg, főképpen híres emberek kapcsán. Hogy került oda és hogy töltötte a napjait Byron, hogy lovagoltak együtt Shelleyvel a Lidon… hogy élt itt Stendhal és az álnéven, festőként itt tartózkodó Goethe… miket tapasztalt a franciskánus magyar szerzetes az 1700-as években… hogy tudott érzelmileg szinte közömbös maradni, ugyanakkor hihetetlen jó gyakorlati leírásokat adni Tóth-Váradi Kászonyi András (aki könyvének a facsimile kiadását egyszer régen elhozta nekem a postás Egerből 🙂 ). Nagyon élvezem az olvasást, mert mindez nekem nagyon érdekes. Kis sárga post-it-eket teszek azokhoz a részekhez, amik különösen megfognak, vagy ahol van egy-egy jó idézet, amit később ellophatok felhasználhatok a saját kis irományaimban. Az eddigi kedvencem a Dózse palota oldalába vésett felirat (note: legközelebb megkeresni!), amely azt bizonyítja, hogy már több száz évvel ezelőtt is voltak “környezetvédők” (amikor még volt is mit védeni), és hogy a Serenissima azért kőkeményen ügyelt mindenre, nem véletlen volt világhatalom ez a cseppnyi köztársaság. 🙂

Velence városa Istennek rendeléséből a víz felett épülvén, vízzel vétetik körül; kiki tehát a közönséges vízeknek akármi módon is kárt tenni bátorkodik, az, mint hazának ellensége, úgy ítéltessen, ne is különben büntettessen, hanem mintha a hazának szent falait rongálta volna meg. Ezen törvényes rendelés örökös légyen.

Ajánló (csak előbb a lottó!) :-)

Körbevesz bennünket egy csomó szép dolog, amit soha nem fogunk birtokolni (az ára miatt), de már az is szívet melengető tudat, hogy ezek a tárgyak léteznek, hogy vannak még emberek, akik kitalálják és elkészítik ezeket. (Léteznek még könyvkötők!) És talán vannak olyanok is, akiknek telik erre a befektetésre (mert ez már az), és remélhetőleg nem csak egy újabb dísztárgyat, hanem valami szépségeset látnak ebben a könyvben, mert az is valójában. A kedvemért nézzétek meg pls. a videót, másfél perc az egész. 🙂

Varga Lóránt: Minden út

Nehéz a könyvről – és főképpen Róla – írni, különösen nem egy blogpost keretében. Már a Kis titkok könyvénél is azt éreztem, és gondolom ezzel nem vagyok egyedül, mintha a saját gondolataimat rendezné értelmes mondatokba, mintha az én kesze-kusza érzéseimnek, botladozásaimnak és útkeresésemnek adna egy bizonyos szilárdságot, ezek összegzésével és továbbgondolásával adna egy nagyon komoly erőt a továbblépéshez. Igen, talán ez az: erőt lehet kapni tőle. Az erő pedig néha éppen a gyengeségben rejlik: Lóránt néhol öniróniával átszőtt és mosolyogtató, máshol elképesztő lelki mélységekbe kalauzoló útkeresése tükör: mindnyájan botladozunk és ezt nem kell szégyellnünk. Lényeg az, hogy hozzuk meg a döntést: tudatosan és örömmel járjunk az Úton – bármi is legyen az.
Esetlen egy bekezdés lett… pedig a fejem tele van gondolatokkal. Hát ezért van az, hogy Ő ír – én pedig olvasok. Tőle ezentúl is bármit. 🙂
“Most erősen érzem: van belül egy pont, amely sokkal szilárdabb, mint a köré épülő test, vagy akár az ezen út alatt megélt érzéseim, megszületett gondolataim. Ez a pont pedig sérthetetlen. Jóval fölötte áll minden jelenségnek, melyeket az élet hullámzása okoz. Világos pillanat ez. Érzem, hogy az a szilárd, mindig fényes rész átvándorolt velem negyvenvalahány éven át, és most éppen itt van, néhány méterre az út vége előtt. Akár otthon is lehetne a kertben. Engem persze érdekel, de valahogy ettől az érzéstől minden könnyűvé, relatívvá válik. Ha ez a biztos pont holnap is ott lesz – márpedig ott lesz -, akkor a holnap is pont olyan fontos és jó lesz mint a mai nap. Örülök ennek, mert nyugalmat ad, biztonságot, és azt a tudatot, hogy a lényeg, az igazi út tényleg belül van, és ott is lesz, míg világ a világ.”