“Ő néz engem, és én nézem Őt…”

Pasaréten egy hónapban egyszer van szentségimádás, amikor kirakják a monstranciát az oldalkápolnába, és egész nap lehet látogatni. A világi rendi csoportunk* tagjai óránként be vannak osztva a felügyeletre, én is mindig megyek, ha valami halaszthatatlan nem írja felül.

Ma reggel már 8-kor ott ültem a padon, hárman voltunk az egész templomban, aztán kis idő után már csak én egyedül. Néha bejött valaki, és ahogy figyeltem a halkan csukódó kapu hangját és a befelé tartó lépteket, ki-kinéztem, hogy ki jött… nincs-e baj… mert ilyenkor az is a feladat, hogy ha valaki nemkívánatos személy jön be a templomba, értesítsük az egyik atyát. Szóval ahogy ott ültem, és néztem a kis átváltoztatott ostyalapot, az jutott eszembe, hogy most én vigyázok Rád... bár általában másként szokott lenni és én kérek folyamatos törődést, most mégis az én felelősségem és feladatom, hogy még csak meg se érintsen senki, hogy a Házadban senki ne viselkedjen oda nem illően.  “Ő néz engem, és én nézem Őt…” óvsz és óvlak… gondoskodsz és gondoskodom… A legvallásosabb ember is beismeri, hogy néha bizony nagyon távol van az Isten – néha pedig nagyon közel, és ezekbe a pillanatokba kell kapaszkodni nehezebb napokon (mostanában akad).

Számomra ez az egy óra csak részben áll imádságból, az utolérhetetlen csendben nyugodtan utat engedek a gondolatoknak, hagyom, hogy letisztuljanak, és várok a válaszokra, amelyeket nem biztos, hogy “odafentről” kapok, a jó meglátásokhoz lehet hogy elég vagyok önmagam is, ha képes vagyok “használni” a helyzetet, amiben ezt az időt töltöm.

Ma reggel az jutott eszembe, hogy bár elég sokat olvastam már, még mindig nem találtam kielégítő magyarázatot arra, miért a Tau-t használta Szent Ferenc amolyan aláírásként, miért ezt véste a fák kérgébe, és rajzolta a falakra, és miért ez a mai napig a Ferences Rend jelképe. Elkezdtem rajzolgatni, és végül megszületett a saját megoldásom, ami nyilván nem tanítani való, de a Tau kereszt teljesen olyan, mint az első rendnek a habitusa, ezt a nap folyamán meg is kellett csinálnom üvegből. (A test persze barna, csak gyenge a fotós. 😛 ) Persze az is lehet, hogy majd a következő könyvek egyikében elolvasom ugyanezt valaki okosabbtól, de addig a saját kitalációmnak tekintem – és nekem tetszik. 🙂

IMG_8018

*Egy nyitott blogba nem mindig képes az ember fontos dolgokról írni, így azt sem meséltem el, hogy két hete egy ünnepi szentmise keretében befogadott a Ferences Világi Rend. Egy év képzés következik, azután végleges fogadalmat tehetek. Ha már ebben az évben semmi más jó nem történik, akkor is elégedett leszek. 🙂

Mai mérges

Az a Tiffany lámpa, aminek részlete van a képen, részt vett egy kiállításon, saját üvegtárlóban, mint valami értékes darab. Nem lényeges, honnan van a kép, jól körbe is vágtam, hogy ne lehessen felismerni, de még inkább azért, hogy jobban látszódjon a tárgynak a “szépsége”. Azt gondolom, még laikus szemmel is látszik, mennyire trehányul van összerakva: az élek szabálytalanul érnek össze… a forrasztások legtöbbjén nincsen megcsinálva a díszítő varrat, ami az elkészült Tiffany tárgy utolsó simítása, és ami megadja a rendezett szépségét… a felhasznált üvegdaraboknál nincs betartva a “szálirány”, pedig ez egyszerűen kötelező. Mindegy, én mit és hogyan csinálok, de annyit bizton állíthatok, hogy a tanfolyamaimon a második napon szebben összeraknak a tanulók egy tárgyat – igaz ennél egyszerűbbet, de azok megfelelnek a követelményeknek, amiket a Tiffany technika megkíván. Senkitől nem irigylem a kiállítást, az értékesítést, vagy bármi megmérettetést, aki megérdemli… de hogy egy ilyen lámpát kiállításra vigyenek, ettől a gutaütés kerülget, mert megcsúfítása a “Tiffany” névnek és a “kiállítás”-nak egyaránt.

img_4489

Update: sikeresen feliratkoztam a webhelyre, úgyhogy most akaratlanul is “kukkolom” a feltett dolgokat. (Congratulation, Alessia! :-P) A következő egy szebb munkája a készítőnek, viszont ez a lámpa néhány óra használat után egyszerűen szét fog repedni, mivel felül nem hagyott egy nyílást a távozó meleg levegőnek, ami szintén kötelező a lámpáknál, szerintem ez tényleg még egy hozzá nem értőnek is logikus. Hiába van alul rés, a hő az felfelé akarna kimenni – fizika óra, hetedik osztály. 😛 Bocs, hogy rágom ezt a gittet, de hát érdekel, mivel az én “szakmám” is. Úgy dolgozik az illető, mintha teljesen autodidakta volna, és mintha kimaradtak volna nála az alapok. De azért “Art” és “Copyright”… nemár…. 😛

img_4682

Szűkszavúan :-P

Sűrű napok vannak mögöttem, érzelmileg is, tennivalók tekintetében is… születésnap, templomi programok, fontos beszélgetések… Kisebb megfázás, amitől teljesen elment a hangom, ennek szerintem néhányan örültek, én nem annyira, különösen mert két napig tanfolyamot kellett tartanom, ami így – hiába kézműves téma – elég nehézkes volt… néha mondjuk én röhögtem a legjobban, hogy milyen hangok jönnek ki belőlem. Elkészült egy nyári mikulás, amitől most júniusban valahogy kiver a víz, Angliába szánja valaki karácsonyi ajándéknak, és most van alkalom, hogy kiküldesse. A randa szépséghibája a dolognak pedig az, hogy az illető megköszönte a “télapóKAT”, hogy csütörtökön elviszem neki, ettől megállt bennem a zütő, és visszaolvasva a leveleket, tényleg kiderült, hogy kettőt kért. Ahogy lenni szokott, sok-sok négyzetméternyi üvegem van itthon, de fehérből pont nincs több, így holnap mehetek a világvérére a Kőris utcába az üveges boltba emiatt a húsz centi miatt – ez most annyira nem hiányzott.

Anyámmal kedvesen közölte a múlt héten a tüdőorvos, hogy vigyázzon magára, mert “ha elkap egy tüdőgyulladást, magának annyi”. Ezt csak így, fésztufész. Ődokisága mérges volt, mert a jóides kihagyott néhány évet a kontroll vizsgálatokat illetően… még ha ebben igazsága is van, akkor is szerencséje volt, hogy nem voltam ott, mert esetleg kijött volna belőlem a nyóc általános… Namindegy, lényeg az, hogy ma átmegyek Telkibe, és ott van egy agyondolgozott anyám, aki fülig érő szájjal közli, hogy milyen jól kiritkították a bokrokat a kertben, és még hasonló életbevágó fontosságú dolgokat csináltak… közben látom, hogy ömlik róla a víz. És nem, segítség nem kell, ők most tök jól haladnak a munkával. Ezen persze lehet vitatkozni, hogy lehet, ha leállna, már nem is élne… de azért kicsit égnek állt a hajam a dologtól.

Még pénteken volt egy heveny ordítozás itthon, mert a Családfő minden tiltakozásom ellenére vett valami vegyszert (mérget), amivel kiirtotta a kertben letelepedett hangyacsaládokat, mert hogy bejönnek a házba is. Ettől már elfog a hányinger, hogy miért kellett több ezer állatot megölni… talán ehhez tényleg vidéken kell felnőni, de én pl. tökre bírom nézni őket, ahogy szorgoskodnak, és cipelik azt a sok nehéz cuccot. Megjegyzem, hangyák azóta is vannak a lakásban, de azokat már direkt etetem, hogy jóvátegyem a mészárlást. 😛 A mellékszála pedig az a témának, hogy a kurva erős vegyszer szépen kinyírta a füvet is, amit eddig úgy gondoztam, most meg bazi nagy barna foltok vannak legalább öt helyen. Annyira ritkán kapom fel a gőzt, de most tényleg… péntek este viszont zengett tőlem a ház – gondolom büntetésként ment el másnap reggelre a hangom. 🙂

Csaposék gyermekek nélküli látogatást tettek minálunk. Először úgy volt, hogy Biatorbágyon talizunk az Andrész cukrászdában… aztán persze felhívtam Teidét, és megkérdeztem, “miért nem jöttök ide?”. Erre kicsit hallgatott, mert hát kulturált lény lévén nem válaszolhatta azt, hogy “hát mert eddig nem hívtál baffki…” 🙂 Na, végül jót röhögtünk a dolgon, és az utolsó fél órában még egy orosz krémtortát kakaós szeletet is össze tudtam dobni, igaz, kakaó az nem nagyon volt itthon, de azért jó lett. 🙂

He-he. Dumálni nem igazán tudok, de úgy látszik, az írás még megy. 🙂 Pedig már hány éve megtanultuk, hogy rövid postokat kell írni, hogy ne menjünk a közönség agyára. 🙂 És! Még majd képek is lesznek, amiket lövögettem a 7végén, csak egyelőre lusta vagyok áttenni. 🙂