Gabinak

Amikor úszom, víz vagyok… eggyé válok az áramlat selymével, ahogy végigsimítja a bőrömet, a körülöttem elpukkanó buborékokkal, a hínárokkal a mélyben, a kavicsokkal a talpam alatt közel a parthoz… a parton ülve már a Nap vagyok, hiszen ha Ő elér hozzám és meg tudja pirítani az orrom hegyét, akkor én is elérek hozzá… játszom a sugárral, amit a kitárt tenyeremen tartok, félek összezárni, mert elveszne akkor, a sötétség ökölbe szorított tartása megölné a szépségét és a melegét… felnézek, és máris a fejem felett felhő vagyok… változtatom az alakom, lehetek akár angyal is, aki áttetsző, kitárt szárnyaival éppen árnyékot vet a földre… hangulatom sötétszürkéből vált tejszínhabfehérbe majd vissza… később szél vagyok már, felemelem a karom, repülni is tudnék biztosan, ha elég bátorságom lenne hozzá… nyári szél vagyok, simogató, ölelő, gyengéd, aki összeborzolja a hajadat és láthatatlan érintéssel simít végig az arcodon… lépek… továbblépek mezítláb és homokszem vagyok… a teremtett világ apró részlete, nem sokkal érek többet, mint a talpam alatt a valaha volt nagy hegyek apróra tört milliárdjai… tűnő lábnyomok maradnak csak utánam, apróra török lassan én is, magamhoz ölelem a második és a harmadik napot, beburkol az első nap fénye, majd elnyel a sötétsége. Mert így akarja az Isten.

Tata, 2014. július 20.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s