Szeretni

-Ébredj… kelj fel! Készülődik.

Rázogatta a vállamat már egy ideje, mégis nehezen nyitottam ki a szemem.  Miután végre rászántam magam, gyorsan vissza is csuktam: még most is sokkolt a szokatlanul erős, gyönyörű fény, amely aranyszínűre kontúrozta a felhők szélét, bevont mindent, beszivárgott mindenhová, hogy néha úgy éreztem, magam is fényből vagyok… Gyakran azon kaptam magam, hogy sóvárogva gondolok a szürkeségre: szerettem volna átélni újra egy-egy esős napot, egy sötét estét, szerettem volna még egyszer fázni,  érezni azt, ahogy a szél belekap a kabátomba, majd szerettem volna megkönnyebbülve belépni egy fűtött, halklámpás szoba biztonságába. De a mai estén nem volt időm ezen gondolkozni.

– Honnan tudod?
– Épp arra jártam és láttam… meg aztán itt az üzeneted is… nincs sok időd.

Tényleg ott volt. Elolvastam a nekem szóló pár sort, és azonnal teljesen éber lettem. Régóta számítottam erre a pillanatra, boldoggá tett, de kicsit féltem is tőle. „Ezer éve nem találkoztunk”, ugrott be az elmémbe a szokásos szófordulat, de ez esetben lehetett ez akár egy év, egy hónap, vagy csak egy pillanat, hiszen teljesen elvesztettem az időérzékemet. Siettem hát Hozzá… és amikor igazán akarok sietni, akkor valóban nagyon gyors tudok lenni, így szinte egy szemhunyásnyi időn belül már ott is ültem az ágya szélén.

Öreg volt. Végigkísértem életének a második felét, ezért nem leptek meg a változások, a kor könyörtelen jelei, amelyek bár a lelket nem érik el, a testet szép lassan megváltoztatják, majd végképp felőrlik. A szeme melletti, régen alig észrevehető nevetőráncok elmélyültek, finom bőrét pókhálószerűen fonták át az idő vékony vonalai. Haja megritkult és megőszült, kezét szeplők borították, teste vékony volt és törékeny a takaró alatt. A hófehér kórházi környezet csak még sápadtabbá tette az arcát – bár megtehettem volna, hogy színeket varázsolok köré, pirosra és kékre és zöldre akartam festeni a falakat, sárga napocskát akartam pingálni a mennyezet egyik oldalára, holdat a csillagokkal a másikra, hogy akármerre néz és akármerre fordul, színek-színek-és-színek vegyék körül, színek, amelyeket annyira szeretett és amik oly fontosak voltak a számára…

Ehelyett a fehér, néhol repedezett mennyezetet nézte, bár nem tudtam megítélni, hogy egyáltalán látja-e. A tekintete ugyanolyan volt, mint amikor megismertem: élénk, kíváncsi, pajkos… szemének kékjét sem tudta megfakítani az idő. Mindig irigyeltem az állandóan mosolyra álló szájformáját: nem tudott olyan rosszkedvű vagy fáradt lenni, hogy arca ne derűt és kedvességet sugározzon.

És most is… életének utolsó perceiben láthatatlan dolgokat figyelt nyugodtan és méltósággal  várakozva, csillogó szemmel, mosolyra álló ajkakkal. Lassan felém fordította a fejét és… észrevett… Összeszorult a gyomrom. Mert volt már máskor is beteg… ültem már sokszor az ágya szélén amikor lázas volt, a gyomra fájt, vagy a törött karja gyógyulását várta türelmesen. Néha megrezdült, amikor végigsimítottam a homlokán, felém fordította a fejét, amikor az ágya szélére ültem, meglepődött, mikor a felborult pohár hajszálra épp az éjjeliszekrény szélén állt meg… de soha nem látott… soha… csak most először.

Nem tudtam pontosan, mit kell tennem. Mifelénk nincs tanfolyam, kiképzés, valahogy a dolgok maguktól  jönnek,  mindenki tudja mi a teendője, felügyelet és irányítás nélkül is mindig a legjobb megoldást választjuk. Így hát ösztönösen cselekedtem és a karomba vettem Őt… bár sovány volt a teste és könnyű, régebben biztosan nem bírtam volna el. Most viszont teljesen súlytalannak éreztem, könnyedén léptem tovább vele néhány lépést, és megálltam a kórterem egy távolabbi sarkában. Az az utolsó, összefüggő sípolás bántotta a fülemet.. Néztük mindketten, ahogy nővérek és orvosok lepik el a szobát, ahogy megteszik amit kell, amit tudnak, figyeltük az arcukat, ahogy kiül a vonásaikra a bizonyosság. Lassultak a mozdulataik, végül feladták. Távolinak tűntek…

Nem kapaszkodott a nyakamba, hagyta magát cipelni – örök távolságtartása megmosolyogtatott.  Kénytelen volt elviselni a közelségemet, mert első lépéseit nem tudta volna egyedül megtenni, ezt biztos érezte is, mert – bár egy fikarcnyit sem igyekezett segíteni – alapjában véve nem tiltakozott kiszolgáltatott helyzete miatt. Nem volt szükség szavakra, éreztem, hogy mindketten megkönnyebbültünk. Őt elhagyta végre a fájdalom és a bizonytalanság – mert hiába hitte a továbblépést, ebben mindnyájan csak akkor lehetünk biztosak, ha megtörténik, bármit is vallunk előtte. Én pedig boldog voltam, hogy végre megtörtént… hogy nem kell tovább néznem a szenvedését, tehetetlenül állva az ágya mellett, miközben a könnyei lassan gurulnak le az arcán és tűnnek el a haja tövében. A természetem nem sokat változott, még most is mindenhol ott akartam lenni, mindent én akartam megoldani… de ez esetben kénytelen voltam kívülállóként követni az eseményeket, és ez rossz volt… nagyon rossz…

A szokatlan fény Őt is bántotta, ezért az utolsó szakaszon már csukva volt a szeme, talán el is aludt. Vonásai kisimultak, szeme alól eltűntek a karikák: nem volt többé sem fiatal, sem öreg, mint ahogy én sem. Abban az arcban ami előttem volt, egyszerre volt ott a szeplős gyermek, a szép arcú kamasz, a jóképű fiatalember, a idősödő férfi és az az öregember, aki még nem sokkal ezelőtt is volt. Óvatosan letettem és magára hagytam. Megint el kell válnom tőle egy időre, ezen el is mosolyodtam: úgy látszik, van ami sohasem változik. De most tudtam, hogy szép dolgok jönnek: szeretettel fogadják majd őt is, megölelheti a szeretteit, üdvözölheti a régen látottakat. Most már nem csak reméltem mint régen, hanem tudtam, hogy majd visszajön, és akkor majd beszélgetünk. A “mikor”-nak többé nincs jelentősége.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s