Szilveszter, 2014.

Buborékok a pezsgőben, ahogy felfelé szállnak, arany pöttyök arany háttér előtt, légiesek, könnyűek, irigylésre méltóak… hiányzol… jégpettyek az ablak szélén, belülről is látom a meleg szobából, de ha kimegyek, hideg és rideg virágokká változnak, mégis szépek, annyira apróak és szépek… hiányzol… félig halott katica egy fűszál hegyén, hát nem szomorú, hogy nincs számára holnap, csak tegnap van, meleg boldogság, illatok és virágok, nyári ég és lágy szellő, most pedig mennyi az élete?, talán még egy nap… hiányzol… angyalszárnyú felhők az égen, szépek és elérhetetlenek, bár ha nagyon igyekeznék, talán fel tudnék kapaszkodni földre nyújtott karjaikra, és már repülnék, repülhetnék én is, igen… hiányzol… romantikusan nyavalygós filmek a tévében, igen, szeretem ezeket, de ha nem lennék ennyire padlón, értelmesebb dolgokkal foglalkoznék… hiányzol… az újra és újra illatosra mosott ágynemű, ami körbeölel és visszahozza a gyerekkoromat, amikor büntetlenül, elszámolatlanul lehetett egyre mélyebbre süppedni a félálom felejtésébe, mert voltak valakik, akik mindent elintéztek helyettem… hiányzol… zenék, amelyek fájnak, mert… hiányzol… Reményik versei, amelyek ölnek, mert az az ember kimondta a kimondhatatlan gondolataimat több mint fél évszázaddal ezelőtt… hiányzol… az önértékelésem, a terveim, az út, amin jártam, és amit hirtelen tüskés bozótok kereszteznek, és mégis tudom, hogy át kell jutnom a túloldalra, akkor is, ha a karcolások nyomán apró vércseppek csíkozzák már a karjaimat… hiányzol.. az aggódás, ami összeszorítja a szívemet, nem is, a lelkemet, pedig tudom, hogy nem kellene érted aggódnom, mert hát ki vagyok én, hogy aggódjak érted, pont érted, aki céltudatosan teszed a dolgodat… hiányzol… a süllyesztő, amiben eltűnök lassan, a felejtés, ami rám húzza véglegesen a vasfedelet, hogy soha többé ne látszódjak, ne létezzem, hiszen nem is léteztem soha… hiányzol… a nappali csendje, a gyertyák lángja, Jézuska a jászolban, az ünnep teljessége és a mögötte toporgó üresség… hiányzol… a szép Karácsony, ami végigsimít gyógyítóan a lelkemen, de akkor is… hiányzol. Ki nem mondható, tétova szavak a semmibe.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s