Visszafelé fejlődni

Számítógép nélkül vagyok… nyaralok… és éppen megpróbálok újra megtanulni kézzel írni. Már az első mondat után érzem a nehézségét: gondolataim jóval előbbre száguldoznak, mint azt a kéz és a toll követni tudná, egyre gyorsabban igyekszem kanyarítani a betűket, amitől a sorok egyre kuszábbak és rendetlenebbek lesznek… máris érzem az ujjaimban a görcsös erőlködés feszítését.

Régen pedig… nagy levélíró voltam, oldalakat tudtam teleírni különböző címzetteknek az aktuális élményeimmel vagy éppen magasröptűnek szánt gondolatfoszlányaimmal. Szerettem a papír illatát, a színes borítékokat, a gyönyörű bélyegeket, amikkel végül a postán útjára bocsájtottam a kész művet. A papírfélék szeretete megmaradt: hosszú perceket tudok eltölteni a boltok kínálatát böngészve: határidőnaplók, keményfedelű füzetecskék, kisebb noteszek, nagyobb kapcsos mappák… mindet hazahoznám. Ez a mostani, főképpen magamnak szóló próbálkozás is egy spirálos, finom tapintású lapokkal teli füzetecskébe történik, borítóján a San Marco látszik, selyemfényű anyagra nyomtatva. Nagyon szép… és nagyon drága volt, de ha megtanulok újra írni, már megérte. 🙂

Nocsak… egy “szmájli”.. Mert igen, a kézírást kiszorították először az írógépek, utána pedig a számítógép: gyorsaságra, sőt rohanásra törekvő világunk segédeszköze, inkább már mankója… a köldökzsinór, ami nélkül élni sem tudunk… megjegyzem: én sem… vagy legalábbis szokatlan lenne. De írni újra megtanulok, legyen ez az egyik kis célom a sok közül.

Nézzük az írókat: ha nagyjaink szülőházát látogatjuk az ország különböző pontjain, biztos láthatunk vitrinben, üveg mögött néhány oldalt, netán többet is a leghíresebb művek kéziratából. És nem ám ilyen macskakaparás, mint amit én itt produkálok! Kimunkált, szépséges, lassan és gondossággal kanyarított betűk, amelyeket netán ma kalligráfia tanfolyamon oktatnak… percenként tintába mártott lúdtoll karcolásai a papíron, gyakran kifogyó töltőtoll ejtette paca a lap alján… Mégis milyen szép!

De gondolhatnánk arra is, hogy “tudatlan” parasztember nagyapámnak “H-Shelley” írása volt, pedig jó, ha néhány osztályt kijárt az elemiből. Vagy a kódexmásoló szerzetesekre, akik évek alatt másoltak le egy adott művet, milyen irtózatos türelem kellett ahhoz, hogy megelégedjenek a napi néhány soros haladással. Igaz, akkoriban még egy templom is kétszáz évig épült…. Hogyan változott meg így az idő? Hogyan változtunk meg így mi magunk?

A/5-ös füzet, két és fél oldal. Mostanra a betűim gyakorlatilag egybeolvadnak, a “k”-k végső stádiumban agonizáló kukacokhoz hasonlítanak… ráadásul teljesen szupermodern golyóstollamból annyi tinta folyt ki, hogy bőven jutott a kezemre, de még a karomra is belőle. De! Megcsináltam! Irtam! És lesz ez még jobb is. 🙂

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s