Egy újabb játszma

Egy kedves havernő igazoltan volt távol a könyvbemutatómról, aztán valahogy eltelt az idő, elmúlt karácsony is, itt az új esztendő, de nem kerestük egymást. Megjegyzem, ezt vele máskor is így szoktuk, néhány havonta adunk életjelet egymásnak, tehát nem lehet azt mondani, hogy eltértünk a szokásostól. Néhány napja felhív, és mielőtt levegőt vennék, már számonkér, hogy miért nem hívtam fel, hogy sikerült a bemutató… és karácsonykor sem hívtam fel, pedig beteg is volt… és hát múlt héten sem hívtam vissza. Hát nem ügyesek az emberek? Azon veszem észre magam, hogy máris védekezem pedig hát…  bocs, de NEKEM volt könyvbemutatóm, és ha már így hámozzuk a lufit, akkor NEKED kellett volna felhívni, hogy sikerült… igaz, hogy NEKEM ugyanúgy karácsony volt mint NEKED, azt pedig nem tudtam, hogy beteg vagy, mert ha elmesélted volna, akkor még meg is látogattalak volna. Múlt héten pedig Velencében voltam, és onnan nem hívok vissza senkit, csak a családtagjaimat. Tegnap jöttem haza, és igen, bakker, nem hívtalak vissza egy napon belül. Mea culpa.

Ugyanaz a szitu, mint néhány évvel ezelőtt egy másik barátnővel: jó le lettem toszva, hogy nem kérdeztem rá az apukája állapotára, pedig az apukája rákbeteg egy éve. Aha. Csak éppen NEM MONDTA EL, hogy mi a helyzet a családban, én meg igen, vagyok olyan dög, hogy nem kérdezem végig az összes barátnő összes családtagjának a fizikai állapotát, miként azt sem várom el, hogy ezt velem kapcsolatban bárki megtegye. Majd ha akarom elmondom. Ha nem mondom, akkor viszont nem kenlek vele pofán egy év múlva, hogy mekkora tahó vagy, mert nem kérdeztél rá. Arra, amiről fogalmad sem lehetett. És amikor pofán kennek, elvesztem minden lélekjelenlétemet, és elfelejtek visszakérdezni, hogy te pl. tudtad, hogy az anyámat közben megoperálták epével, az apámnak ez… a nagyapámnak meg az a baja? Nem tudtad? Mekkora tetű vagy! Pedig kiolvashattad volna a kávézaccból!

Ezt nem tudom megtanulni! Hogy nálam legyen a szerva! Hogy amikor G. megcsörgetett, nem azonnal azzal kezdtem, hogy hát mi van, nem is érdeklődtél a könyvem iránt, ha már nem tudtál eljönni, legalább rendelhettél volna belőle, és itt volt a karácsony, amikor senki rám nem nyitotta az ajtót, brühühü…. Ehelyett automatikusan mosakodtam, mint a vásott kölyök, aki rossz fát tett a tűzre. Basszus, ebből most már tényleg elég volt! A homlokomra van írva hogy “hülye”, vagy mi van? Amúgy bírom ezt a nőt, szerdán találkozunk is – miután sűrűn lapozgatva a naptárjában végre az általam javasolt harmadik időpontot megfelelőnek találta (nyugdíjas, egyedülálló). És szerdán lesz a napja, hogy ha megint elkezdi hasonló stílusban nyomni a rizsát, akkor szépen helyreteszem. Meg tudom tenni. Meg én! 😛 🙂

Reklámok

Ti amo :-)

Itália lassan átveszi felettem az uralmat, de nem bánom. Valahogy úgy van, hogy az érdeklődésem nehezen tud százfelé szakadni… persze most is olvasok ezt-azt, nézek filmeket, találkozom a barátaimmal, a ferencesekkel, dolgozom, teszem amit kell, de valahol mindig ott van a napok sodrásában a várakozás, hogy mikor lesz időm leülni előszedni azt a bizonyos könyvet, amiben újabb és újabb olaszországi titkokat, érdekességeket taglalnak, és bakker miért nem tudok jobban olaszul, hogy ne kellene még mindig ennyi szót a sztakiban megkeresni. Automatikusan olasz recepteket szedek le a netről (igaz, már a család is, szóval a dolog ragályos), ha néha Paprikát nézek, ott is szinte kizárólag az Itália földjén csavargó és főző szakácsokat. Bocellivel hallgatok interjúkat, nyelvgyakorlás céljából már van amelyiket harmadszorra, negyedszerre…, persze ennek semmi köze ahhoz, hogy milyen helyesen mosolyog. 🙂 Tegnap bekolbászoltam valahogy a Media Markt honlapjára, és azt láttam, hogy legalább 6-8 cd-je le van értékelve egy akció keretében, úgyhogy két perc alatt jövendőbeli tulajdonosa lettem hat darab albumnak bagóért, és még futotta a karácsonyi pénzemből, remélem mielőbb postázzák. 🙂 Szóval be vagyok kattanva, ez van. 🙂 Ráadásul két utazás is kilátásban van, úgy vagyok értesülve, hogy a jövendőbeli útitársaknak is már toszkántájas a képernyővédőjük, gondolatban már piknikeznek az olajfák alatt, úsznak egyet reggeli előtt a medencében, és nyalják a fagyit a Dondolóban, San Gimignano díjnyertes fagyizójában, és biztos egyéb huncutságok is forognak a fejükben. 🙂 Szóval nem vagyok egyedül a hülyeséggel. Végül is… jó az, hogy szenvedéllyel tudom tenni a dolgaimat, legalábbis nekem jó. A kézművességgel is úgy vagyok, hogy ha bekattan valami, képes vagyok éjfélig dolgozni akár étlen-szomjan a garázsban, míg végére nem érek egy feladatnak. Amikor a ferencességre készültem, az ahhoz kapcsolódó könyvek, filmek, előadások kerültek előtérbe. És így tovább. Olaszország viszont mindig ott lapul a háttérben, ugrásra készen, mint a bizonyos velencei oroszlán, hogy akár egy semmitmondó újságcikkel, akár egy rövid híradással is újra és újra visszavezesse magához a figyelmemet.

Ma kipróbáltam a frittellét, a velencei karneváli fánkot. Egyszerűen pont ugyanolyan nem lehet, mint amit a Giudeccán ettünk, miközben a lábunk előtt kéklett a lagúna az üvegablak mögött, de azért meglehetősen megközelíti az ízét. Jó. 🙂

“Rajongó vagyok. Hűséges. Megszállott. De csak akkor értheted meg a rajongásomat, ha közös a szenvedélyünk.” – ez a mondat hangzott el az előbb mellettem egy reklámban valamelyik sportcsatornán, amit a Családfő néz. Most figyel a Nagytesó vagymivan?? 😀 😀

Sogno

Az álmok. Mintha lenne egy másik énünk, aki akkor kel életre, amikor lehunyjuk a szemünket. A tudat alatti, aki felett nincs uralmunk, aki kiröhögi minden újévi és egyéb fogadalmunkat, sutba vágja minden elhatározásunkat a felejtésre, a továbblépésre vonatkozóan. Az álom jön, és visszavisz pár évvel ezelőttre, olyan szituációkba, amelyek kedvesek voltak, és amelyeket újra megélni pillanatnyilag semmi lehetőség nem látszik. Állok valaki mellett, egészséges büszkeség tölt el, hogy ott lehetek, hogy hasznos vagyok, hogy segítség vagyok, hogy részese vagyok valaminek (és része talán az ő életének is), hogy tesszük a jót és a szépet. Aztán felébredek, és megint fáj, hogy ez már elmúlt. Ha mindenben isteni szándékot keresek, akkor megint nem értem, miért kell ez…? Nappal rávezet az Isten az értelem szerinti cselekedetekre, éjszaka viszont megengedi, hogy megint az érzelmek rabja legyél, és végig éld mindazt újra, amiről nappal már képes vagy lemondani. Az álomban látott képek pedig az ébrenlét óráiban ott kísértenek a fejedben, bármi mással is foglalod el magad. Egy lépés előre – aztán kettő hátra. És ez így megy.

Egyébként majd az álmokról is el kellene olvasni valami könyvet, mert hihetetlen érdekes az egész téma. Én minden éjjel álmodok, legtöbbször jókat, néha még vicceseket is, és amikor esténként az ébrenlét és az elalvás határán járok, szinte várom, miről szól majd a következő mozi, aminek szereplője leszek. Kicsit hátborzongató, de egyben fantasztikusan érdekes dolog, ahogy az elme az irányításunk, szándékunk nélkül is működik.

Hájjal kenegetnek… :-)

Márta ismeretlenül olvassa a blogomat, és ma ez a levél jött tőle, gondolom nem bánja, ha bemásolom. Nagyon fontosak ezek a visszajelzések. Nagyon! Legszívesebben azonnal nekiállnék írni és írni és írni… de három nap távollét után úgy illik családilag, hogy inkább a porszívó szebbik végébe kapaszkodjak bele. 🙂 Köszönöm itt is, Márta! 🙂

Karácsonyra kaptam a férjemtől az Egy pohár bor c. könyvet. Dedikálva érkezett:):) Nagyon nagyon boldog voltam még a szemem is könnybe lábadt ( előtte éppen néztem az Alexandra 😦 oldalán ezt a könyvet és szomorúan láttam a január 7…vagy január 14.:):)megjelenést.Éppen ezért visitottam , mikor megláttam…És után szó szerint bearanyozta az ünnepek utáni napokat a könyv. Minden alkalommal “csak” pár oldalt olvastam belőle, hogy később érjek a végére…mint egy finom csokinak, vagy jó kávénak:):) Mire a könyv végére értem,felcimkézve, bejelölve, felkiáltójelekkel ellátva pihent a könyv.
Évek óta Olaszország a kedvencünk – tudom, hogy nagyon sokaknak….
Először egy gyerekkel, aztán két gyerekkel indultunk útnak…eleinte egy hétre, aztán két hétre…sok tervezéssel, várakozással.És nem lehet megunni!!
Nagyon várom a második könyv megjelenését és szívből kívánok sok erőt és kitartást, mosolyt Önnek! ( Olvastam a szélmalomharcot a kiadással kapcsolatban és a sok kellemetlenséget…Mi ebből “csak” a végeredményt látjuk és az mindenképpen azt igazolja, hogy van értelme!